Az ausztrálok kezdték 2007-ben, a figyelemfelkeltő akció aztán hamar nemzetközivé vált. Mára a Föld órája lett a világ legnagyobb önkéntes akciója.

Harc a klímaváltozás ellen

Az ötlet Sydneyből származik. 2007-ben először ott hirdették meg a programot, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás okozta problémákra, és arra, hogy bárki tehet a klímaváltozás ellen. Az első Föld órája is óriási sikert hozott. Az ausztrál áramszolgáltató adatai szerint abban a 60 percben több mint 10 százalékkal csökkent Sydney energiafogyasztása.

A program hamar világméretű lett, tavaly pedig rekordot döntött. 172 országból 2,2 milliárd ember csatlakozott, ez lett a világ legnagyobb önkéntes akciója – mondja Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs menedzsere, aki szerint az elmúlt 10 évben megmutatkozott a közösség ereje.

A Föld órájából is jól látszik, hogy sokan próbálnak tenni valamit a bolygó jövője érdekében: tudatosabban vásárolnak, odafigyelnek a közlekedésre, az energiafelhasználásra. De érdemes továbblépni, az ötleteket, praktikákat mindenki megoszthatja a közösségi médiában.

Sok helyen látványos változások kezdődtek

A Föld órája apropóján számtalan kezdeményezés indult szerte a világon – teszi hozzá Antal Alexa. Bolíviában 2700 hektáros erdőtelepítés történt, Görögországban egy szénerőmű megnyitása ellen gyűjtöttek aláírásokat, Indiában 15 ezer iskolában indultak környezeti nevelési programok, de volt, ahol a védett fajok kereskedelme ellen léptek fel.

Minden ország arra használja fel a Föld óráját, ami neki a legfontosabb, és ez így is van jól – véli a WWF Magyarország munkatársa. Spanyolországban idén a jogalkotási hátteret szeretnék klímabaráttá tenni, míg Anglia és Finnország a fenntartható mezőgazdaságra keres megoldásokat.

Március 19-én kialszanak a fények

Akárcsak az elmúlt években, idén is számtalan helyen szűnik meg egy időre a díszkivilágítás március 19-én. Este fél kilenckor kialszanak a fények a budai várban, elsötétül a Lánchíd mellett számtalan ikonikus épület, de sok vidéki helyszín is sötétbe borul Tatabányától Szegedig.

Zöld programok

A WWF Magyarország központi rendezvényének helyszíne a MüPa lesz, ahol szintén megszűnik a díszkivilágítás. Bemutatják a Varázslatos Magyarország fotópályázat legszebb felvételeit, ott lesz a WWF Élő Duna Turnéja, itt zárul majd a szervezet egy éves tehetséggondozó programja. Az egyik csúcspont az lesz, amikor a fények lekapcsolása előtt a FŐKERT által felajánlott árvácskákból kirakják a Föld órája logóját, a virágokat egyébként hazavihetik a résztvevők. A Nemzeti Filharmonikusok is csatlakoztak a programhoz esti koncertjükkel. Az egyik zongoraszóló alatt elsötétül a terem és csak a hangszer lesz látható a színpadon. A koncertet az interneten élőben is lehet követni. Antal Alexa kiemelte: egy nappal a Föld órája előtt jótékonysági filmvetítést is szerveznek a Lurdy Moziban, ahol a Norm, az északi című animációs film lesz látható.

Tavaly Vác volt a Föld Órája fővárosa

A WWF Magyarország annak a településnek ítélte oda címet, ahol a lakosság létszámához képest a legtöbben vettek részt az önkéntes akcióban, a legnagyobb területet tisztították meg, vagy a legtöbb szemetet gyűjtötték össze. 2015-ben a váciak voltak a legaktívabbak. A dunaparti város ligetében több száz fát és cserjét telepítettek, megmetszették a bokrokat, és 500 ember takarított meg közel 15 hektárnyi területet. A verseny idén is folytatódik.

Ők már csatlakoztak: Alsóörs, Borsodnádasd, Gyöngyös, Győr, Hajdúszoboszló, Kompolt, Magyarkanizsa, Mohács, Nagykovácsi, Nógrádsipek, Öskü, Sándorfalva, Siklós, Szentgotthárd, Újkígyós, Vértesboglár, Vértesszőlős.