Trainspotting, The Wall, Volt egyszer egy Vadnyugat, Sin City, A sebhelyesarcú – csak néhány film az utóbbi hetek kínálatából. Januárban indult újra a legendás Bem Mozi Budapesten, ahol kizárólag klasszikusokat játszanak, gyakran 35 mm-es, eredeti nyelvű kópiákról. Tini, nyugdíjas, filmjunkee, filmkritikus, híres operatőr egyaránt ül a nézőtéren.

Bejött a Repertory Cinema

Hosszú szünet után januárban nyitott ki ismét a főváros legendás mozija, a Bem. Különleges, kicsit extravagáns kínálattal indítottak: esténként kult- és klasszikus filmeket játszanak, általában eredeti nyelven és gyakran ma már ritkaságnak számító 35 mm-es kópiákról, amiket egy brit forgalmazótól szereznek be.

Úgy tűnik, nagy volt az igény a programra, a közönség hamar rákapott a klasszikusokra. Sok fiatal érkezik esténként, jönnek igazi megszállottak, filmőrültek. Szomszéd Gergő, a vetítések szervezője azt mondja, gyakori vendégnek számítanak a filmkritikusok, az operatőrök, de az idősebb budai generáció is felfedezte a Bem Mozit, ahová újabban vidékről is érkeznek nézők.

A szervező hozzátette: széles skálán mozognak, terveik szerint hamarosan az 50-es, 60-as évek legnagyobb filmjeit is vetíteni fogják, szerepelhet a műsorban a Casablanca, de akár a Ben Hur is. Túlságosan előre nem terveznek, a kínálat mindig attól függ, hogy épp milyen kópiát tudnak megszerezni.

A Bem Mozit 2009-ben zárták be. Most januárig nem voltak vetítések. A filmszínház 1908-ban nyitotta meg kapuit, Helios mozgó néven. Aztán többször tulajdonost és nevet váltott. Hívták Admirálnak, Adriának, az államosítás után lett Bem.

„A filmszalagban van valami teljesen egyedi…”

Sok ember társaságában, kicsit karcos, kicsit kopott kópiáról filmezni, igazi kulturális élmény – véli Szomszéd Gergő, aki maga is filmrajongó, és aki szerint a digitális, high-tech mozi korában is szükség van erre a kínálatra. Megpróbálják mindazt behozni a nagyvászonra, amit egy 30 éves néző már nem láthatott moziban. Gergő nemcsak a programot szervezi, az előadás előtt ő árulja a jegyeket, ő engedi be a közönséget a terembe, aztán bizonyos filmeknél behúzódik egy aprócska helyiségbe, ahonnan szinkronban a képekkel a feliratokat tolja egy laptop segítségével.

75-ös vetítőgép, zöld csempe, folyamatos pörgés

A másik megszállott a gépteremben dolgozik. Ha nem lenne két vetítőgép a helyiségben, simán nézhetnénk műtőnek is, ugyanis a falakat padlótól a plafonig zöld csempével burkolták. Rácsik Dezső mozigépész munkája nem abból áll, hogy letekeri a teremvilágítás potiját, rányom a PLAY gombra, hátradől, és nyolcvanadik alkalommal is megnézi az adott filmet, aminek a szövegét séróból és álmából felébresztve is bármikor tolja.

Amíg a nézők odalent moziznak, ő folyamatosan ingázik a két vetítőgép között, gondozza a tekercseket, figyeli a vásznon a jeleket, hogy mikor kell indítani a következő etapot. Mint mondja: ragasztani ma már nem nagyon kell, mivel az újabb kópiák más anyagból készülnek, mint a régiek, jobban is bírják a strapát. Az egyetlen dolog, ami előadás alatt meglepetést okozhat, az a géphiba, de ennek az esélye némi odafigyeléssel minimálisra csökkenthető.

Egy átlagos film 6-8 tekercsből áll, egy tekercs pedig durván 20 perc alatt fut le. Amint elindítja az elsőt a baloldali gépen, már teszi fel a másodikat a jobbra. Kb. 10 helyen átfűzi a szalagot, amit pontosan kell beilleszteni, különben a néző a képkockák közötti hézagokat is látni fogja. Mielőtt lefut a szalag, az áttekintő ablakon a vászonra mered, keze a másik gép indítógombján, és amikor jön a jelzés a jobb felső sarokban, nyom egy startot. Ha ez megvan, a lefutott tekercset leszedi, visszacsévéli, beteszi a dobozba. És ez így ismétlődik 20 percenként.

El lehet képzelni, milyen izgalmas lehetett ez anno, amíg lement a 7 órás Sátántangó, ami közel 30 tekercsből állt.

Hobbi és jutalomjáték némi időutazással

Rácsik Dezső első szakmája mozigépész. Rengeteg helyen – a többi között a Bemben is – dolgozott, egy időben ő volt az Aréna IMAX főgépésze. Aztán amikor a legtöbb mozi a digitális csúcstechnikára váltott, már nem nagyon volt szükség szakképzett személyzetre. Felhagyott a filmezéssel, egészségügyi területen folytatta.

Nagy boldogság volt neki, amikor jött a felkérés, hogy rendbe kellene hozni a Bem gépeit, és esténként vetíteni is kellene. Szívesen jött vissza abba a filmszínházba, ahol gyerekként az első mozifilmet látta. Dezső megszállott gépész. Mi más lenne a kedvenc filmje, mint a Cinema Paradiso? De otthon is őriz különleges mozis gépeket, eszközöket.

35 mm-es kópiáról vetíteni ma már teljes mértékben ritkaságszámba megy. Egy tekercsre kb. 600 méternyi film fér el, ez nagyjából 20 perc alatt fut le. A tekercs lejárta előtt tűnik fel a gépésznek szóló első jelzés, egy fekete karika a jobb felső sarokban. Ilyenkor indítja a másik gép motorját. Hét másodperccel később jön az újabb jelzés, amikor átváltja a képet és a hangot, mindezt úgy, hogy nézők ebből semmit sem vesznek észre. A gépteremben egyébként meglehetősen nagy a zaj, a film hangját sokszor elnyomja a folyamatos zúgás, viszont a filmben elüvöltött fuckok eléggé jól kivehetők a hangzavarban.