Egy alapvetően téli sport, ami tavasszal is űzhető. A kutyák nem szánt, hanem spéci guruló járgányokat húznak a közel 5 kilométeres pályán. Egész hétvégén zajlik a Medve Kupa a veresegyházi Medveotthonban.

Medve Kupa több mint ezer kutyával

Sokadszorra ad otthont a veresegyházi Medveotthon a kutyafogatok versenyének. Ezen a hétvégén mintegy 200 sportoló és 1200 kutya áll rajthoz az állatkertben és az otthon körül kialakított izgalmas pályán, ami megdolgoztatja majd a versenyzőket. Horváth János race marshall, a Magyar Kutyasport Szövetség sportigazgatója azt mondja: technikás az útvonal, ahol meg kell küzdeni a jó időeredményért.

Nyolc európai országból érkeznek az indulók. Nyolcas, hatos és négyes fogatok versenyével kezdődik  a program, de érkeznek bikeosok, scooteresek és futók is.

Nem csak az északiak jók a kutyafogat hajtásában

A skandinávok külön világnak számítanak ebben a műfajban, de a dryland kategóriában jól teljesítenek többek között a lengyelek, a csehek, a németek, és a magyaroknak sem kell szégyenkezniük – mondja Horváth János, aki 30 éve foglalkozik szánhúzó kutyákkal. A veresegyházi helyszín nem csak a pálya miatt izgalmas. Ha az induló körbenéz, 30 medvét és 40-50 farkast lát bizonyos szakaszokon, a szakember szerint itt azért is nehéz versenyezni.

A hétvégén látható fogatos versenyzési forma az elmúlt 15-20 évben erősödött meg, részben kényszerből, hiszen egyre enyhébbek a telek, egyre kevesebb a hó. A dryland egyfajta edzésformából nőtte ki magát, sok helyen, ahol nagy hagyománya van a télisportoknak, nyaranta kénytelenek voltak kerekes járművekkel edzeni az amatőr és profi sportolók. Közben aztán megnőtt az igény arra, hogy ebből önálló ágazat legyen. Lett is, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend nemcsak külföldön, hanem itthon is.

Gyönyörű kutyák állnak rajthoz

Az első fogatok már pénteken megérkeztek a veresegyházi Medveotthonba. Különleges ebeket láthatnak azok, akik szombaton és vasárnap megnézik az állatkertet. Nemcsak huskyk és malamutok lesznek a fogatokban, a versenyzők nagyon sokféle munkakutyát használnak az edzéseken és a megmérettetéseken. Van közöttük olyan, aki a megtestesült nyugalom és csak a jelszóra vár, hogy induljon, de akadtak olyan négylábúak is, akik már 12 órával a rajt előtt teljesen be voltak sózva, és bármikor úgy nekilódultak volna, mint akitet puskából lőttek ki.