Igazi nyomozómunka, ahogy a családfakutatók dolgoznak. Sok mindentől függ, hogy az anyakönyvek és a különféle dokumentumok segítségével meddig jutnak el. A pécsi Családfakutatók csapatának sikerült összerakni egy óriáscsaládfát is, melyben az 1300-as évekig visszavezetve közel 14 ezer név szerepel.

Az utóbbi 15 évben jött divatba

A családfakutatás a 18. században kifejezetten népszerű volt, sokan arra voltak kíváncsiak, voltak-e nemesek a felmenőik között. A 20. században, főleg a világháború után nem nagyon piszkálták a múltat, pontosabban nem nagyon merték. A rendszerváltás után jó 10 évvel került ismét a figyelem középpontjába a családfakutatás, azóta is reneszánszát éli, főleg az idősebb korosztály körében – véli Mester János, a pécsi Családfakutatók csapatának vezetője.

Egyik napról a másikra nem megy

Gyakran előfordul, hogy pár nappal egy születésnap, vagy egy családi évforduló előtt toppannak be az ügyfelek, hogy ajándéknak szánt családfát rendeljenek a kutatóktól. Hiába vannak ma már digitalizált adatbázisok, a kutatás ilyen gyorsan nem megy – mondja Mester János.

Ha minden dokumentumot, anyakönyvet sikerül megtalálni, akkor a 17-18. századig 3-4 hónap alatt fel lehet térképezni az ősöket. Ez azonban nem túl gyakori. Van olyan kutatásuk, ami egy éve tart, mert folyamatosan falakba ütköznek.

Hiányzó láncszemek

Soha sem lehet tudni, hogy meddig készül el egy családfa. Sok múlik azon, hogy az adott területen fennmaradtak-e az anyakönyvek. A világháborúk és a területrendezések során rengeteg dokumentum eltűnt vagy megsemmisült, ez pedig megnehezíti a munkát – magyarázza a pécsi családfakutatók vezetője.

Jó kapcsolatot ápolnak a környező országok levéltáraival, hiszen gyakran kell ott kutatniuk. Kárpátalján azonban sokszor elakadnak, hiszen abban a térségben rengeteg irat tűnt el. A szakemberek egyébként két módszert ötvöznek: egyrészt papíralapon, másrészt egy speciális szoftverben dolgoznak.

11 óriásplakáton férne el az óriáscsaládfa

A pécsi családfakutatóknak van egy rekordjuk, amire kifejezetten büszkék. A nyomozás során az 1300-as évekig sikerült visszamenniük, eddig 13889 nevet írtak be a családfába. Ha ezt kinyomtatnák, 11 óriásplakáton férne el. A kutatás több mint 10 országban zajlott, rengeteg nemesi vonalat térképeztek fel.

Egyetlen személyen múlik, hogy a családfát össze tudják-e kapcsolni egy másik szerteágazó hálózattal. Nem kis meglepetést okoztak a szakemberek a megrendelőnek, aki a kezdetek kezdetén azt kérte, hogy egy kicsit bővítsék a meglévő családfáját. Ez eléggé jól sikerült.

Az adatvédelmi törvény alapján egy személy akkor válik kutathatóvá, ha 100 éve született vagy 75 évvel ezelőtt hunyt el. A szakemberek 1910-nél régebbi dokumentumokban viszonylag könnyen tudnak kutatni. Az 1800-as évek közepén több mint 48 ezer nemesi család létezett Magyarországon. Ebből mindössze 719 van feltérképezve. Munka tehát bőven van, ha valaki elindul, könnyen találhat nemesi felmenőket. 

A Titanic utasait mentette a hős rokon

Mester János is elkezdte feldolgozni saját családfáját. Az évek során rábukkant egy felvidéki felmenőjére, ükapjára, akit annak idején besoroztak és lekerült Fiumébe.  Nem bírta a katonai létet, ezért megpróbált dezertálni. Többszöri próbálkozás után valahogyan eljut Amszterdamig, onnan pedig New Yorkba emigrál. A hadseregben matróz volt, ezért jobb híján elhelyezkedik a Royal Mail Service-nél, ami annak idején nemcsak a postát szállította Amerika és Európa között, hanem az emigránsokat is. Ennek a vállalatnak a flottájába tartozott a Carpathia gőzös, melyen Mester János rokona, Bajó János – akkor már Johnny Báló – is szolgálatot teljesített. A Carphatia volt az első hajó, amelyik megérkezett a Titanic utasaihoz. Lengyel Árpád hajóorvos feljegyzései szerint több matróz azonnal a fagyos vízbe ugrott, hogy segítsen a Titanic túlélőinek, köztük volt Johnny Báló is. Az ükapa azonban eltűnt a vízben, a Titanic katasztrófájának helyszínén vesztette életét. Miután a Carpathia megérkezett New Yorkba, a rokonok már hiába keresték a Vöröskeresztnél.

Kattints a videóra! Mester János több kulisszatitkot is elárul