400 méterrel emelkedik a tenger fölé a robosztus szikla, amit az elmúlt évszázadokban alaposan kilyuggattak a katonák. Egy különleges hangulatú, multikulti kisváros, tele furcsaságokkal, aminek mindig is fontos szerepe volt a Földközi-tengeri kijárat ellenőrzésében, az utóbbi időben pedig akkor került a figyelem középpontjába, amikor a britek úgy döntöttek: kilépnek az EU-ból. Mutatjuk Gibraltár csodáit.

Gibraltár egy rendkívül fura, ugyanakkor lélegzetelállító hely. Enyhe sokkhatással jár, amikor először megpillantja az ember a 400 méter magas sziklát, ami stratégiai szerepet játszott az elmúlt évszázadokban. Ez szinte mindenütt kézzelfogható a 30 ezer lakosú félszigeten, ami egyszerre tükrözi egy brit városka, egy andalúz település, és talán még egy kicsit London hangulatát is. Amint átérsz a határon, egyből tudod, hogy hová érkeztél: miközben elsétálsz néhány egyenruhás bobby mellett, rögtön egy piros telefonfülkébe botlasz, ami után egy elegáns Royal Mail postaláda, és egy királyi címerrel díszített utcai WC következik.

Gibraltár egy igazi multikulti város, a britek mellett élnek itt spanyolok, portugálok, máltaiak, olaszok, arabok. A félsziget saját pénznemmel is rendelkezik, ez a Gibraltári Font. A legtöbb helyen, elsősorban a Main Street környékén elfogadják ugyan az Eurót, sőt a közös valutában is feltüntetik a számla végén az összeget, de jó, ha váltunk néhány fontot, mivel itt-ott makacsul ragaszkodnak a II. Erzsébet portréjával díszített bankókhoz, érmékhez.

A spanyolok megint visszakérik

A határátlépés a BREXIT népszavazás előtt szintén egy kicsit furcsa élmény. Gyakran előfordult, hogy mindkét oldalon kérték az ember útlevelét vagy személyi igazolványát. Az ellenőrzés mértéke napszakonként változhat. Mindkét oldalon két-két csarnok található rengeteg beléptető kapuval, ezek automatikusan kinyílnak, ha az ember leolvastatja a szkenneren az okmányait. Van, amikor tárt kapuk fogadják a turistát, aki pillanatok alatt átgyalogol, de könnyen előfordulhat, hogy a határőrök bele is néznek az útlevélbe.

A határátkelő ilyen szintű fenntartását valószínűleg az a vita is indokolja, ami régóta fennáll a britek és a spanyolok között, hiszen Spanyolország régóta szeretné visszaszerezni az ellenőrzést Gibraltár felett. Amikor június végén a britek a BREXIT népszavazáson úgy határoztak, hogy kilépnek az Európai Unióból, a spanyolok néhány órával később be is jelentették igényüket Gibraltárra.

A spanyolok 1462-ben szerezték meg Gibraltárt. A félsziget a spanyol örökösödési háború alatt, 1704-ben került az angolok kezére, 1830 óta pedig brit koronagyarmat. A II. világháborúban a németek és a spanyolok is meg akarták kaparintani, Gibraltárt azonban sikerrel védték az angol katonák.

1967-ben tartottak egy népszavazást, ezen a gibraltáriak úgy határoztak: továbbra is Nagy-Britanniához akarnak tartozni. Számos kérdés azonban sokáig rendezetlen maradt Spanyolország és Nagy-Britannia között, ami megnehezítette a hétköznapokat a határon és a félszigeten. A két ország ezekről csak 2006-ban állapodott meg Córdobában.

A világ egyik legveszélyesebb repülőtere

A határátkelő után egyből a repülőtér következik, pontosabban a repülőtér futópályája, amit keresztez a városba vezető autóút. Egészen szokatlan megoldás, de a hely szűke miatt nem volt más lehetőségük a briteknek, hogy megépítsék a nemzetközi repülőteret, ami a királyi légierő bázisaként is szolgál. Így amikor egy járat érkezik vagy indul, megszólalnak a szirénák a monstre kereszteződésben, és lezárják a sorompókat, mintha vonat jönne. Ez kétségtelenül a város egyik legnagyobb látványossága. Miután a gép elgurult, felhúzzák a sorompókat, az autós és gyalogos forgalom pedig haladhat tovább.

A gibraltári légikikötő rajta van a világ 10 legveszélyesebb repülőtereit felvonultató listán. Egyrészt nem túl hosszú kifutópálya, másrészt a tengerből kiemelkedő szikla körül szinte mindig légörvények vannak. De nemcsak ez adja fel a leckét a pilótáknak, hanem az is, hogy a spanyolok korlátozásokat vezettek be a légtérben, így a járatok csak szigorúan meghatározott útvonalakon közelíthetik meg a repülőteret. A repülőtérre egyébként páratlan kilátás nyílik a szikláról, érdemes megvárni egy fel- vagy leszállást.

Bakancslista Gibraltárban

Napközben szinte mindig hatalmas tömeg van a belvárosban, éppen ezért kellemes élmény, ha még a nagy dömping előtt átjövünk a határon. Egy egészen más arcát ismerhetjük meg a félszigetnek, amikor még nem hömpölyög a turistaáradat a Main Streeten és az odavezető sikátorokban. Mi például délelőtt kilenckor érkeztünk meg a Grand Casemates Squarre, ami Gibraltár egyik főtere és ahonnan a főutca is kiágazik. A régi erődítmény falai között, alagutakon, impozáns kapukon, patinás épületek között lehet megközelíteni a centrumot, ahol 10 óra után kezd beindulni az élet. Ilyenkor már nyitva van néhány kávézó, ahol klasszikus english breakfast-hez is hozzájuthatunk.

Gibraltár nem olcsó, így nem könnyű kedvező áron szállást találni. Sokan ezért a spanyol oldalon, La Líneában szállnak meg, amiről viszont aligha mondható el, hogy egy elegáns város lenne, sőt. 8-10 ezer forintért már lehet hotelszobát találni, de túl sokat nem szabad elvárni ezektől a helyektől. Egyetlen előnyük, hogy 5-10 perces sétára vannak a spanyol-gibraltári határtól.

Main Street

Gibraltár főutcája 1 kilométeren át kanyarog északról délre, vele párhuzamosan több szakaszon megtalálható még a régi városfal. Elegáns, színes, csempés házak, világmárkák üzletei, kézműves boltok és jobbnál jobb éttermek, kávézók szegélyezik a Main Streetet, ahol egyébként rengeteg az ékszerbolt. De ugyanilyen gazdag a kínálat a környező sikátorokban is. Reggel fix program a bejáratok melletti gravírozott réztáblák fényesre polírozása, a helyiek nem nagyon engedik meg maguknak, hogy bármilyen kosz megtörje a táblák csillogását. Itt áll a gibraltári parlament épülete, közvetlenül mögötte a városháza, kicsit lejjebb pedig a bíróság, ami gyönyörű angol kerttel büszkélkedhet. A régi kolostor mellett áll a kormányzói ház, aminek bejáratánál mindig látható helyre teszik II. Erzsébet portréját. Ezen a szakaszon több ponton öreg ágyúk pihennek. A Main Streetet a Gibraltári Nemzetközi Bank patinás épülete és a Referendum Gates boltíves kapuja zárja.

Majomparádé a hegyen

Előfordul, hogy az érkező kabinra is felugrálnak a sziklán élő majmok, de kiszállás után egyből belebotlunk a szőrös jószágokba. Gibraltár szikláin kb. 300 majom él, a feltételezések szerint annak idején az angol katonák hozták őket Afrikából. Úgy tartják: addig lesz Gibraltár brit fennhatóság alatt, amíg majmok élnek a hegyen. A kolónia egyedei eléggé vagánynak mondhatók. Egy karral csüngnek a többszáz méteres mélység felett, a korlát külső oldalán, a kicsik jönnek, játszanak, felugranak az ember hátára. Az idősebb példányok azonban már durvábbak. Nem mindig fogadják kitörő örömmel a turisták közeledését és támadnak. Ami fontos: kaját ne vigyünk a hátizsákban, mivel a majmok egyből kipakolják. Etetni szigorúan tilos őket. Természetvédelmi őrök grasszálnak a környéken, borsos bírságra számíthat az, aki ennivalót ad a majmoknak. A nagyobb, kifejlett példányokkal ne akarjunk mindenáron közös fotót készíteni, mert ha belépünk a komfortzónájukba, fújtatni kezdenek, és pillanatok alatt megindulnak felénk.

Érdemes a hegyről lesétálni. A kilátótól észak és dél felé is indul egy-egy hangulatos út, ahol szintén lépten-nyomon találkozhatunk majmokkal, sőt „majomóvoda” működik, ahol egészen kicsi kölyköket is láthatunk. De nemcsak ezért praktikus a séta, hanem a lenyűgöző háborús emlékek miatt is.

Europa Point

Ha egy napnál több időt szánunk Gibraltárra, felvehetjük a bakancslistára a félsziget legdélebbi csücskét, ahol a világháborúban a szorosra irányított ütegek álltak. Ezek mellett található a Sikorski tábornokról elnevezett emlékmű, ami egy légcsavar, valamivel távolabb a fehérre és pirosra meszelt, nem túl magas, de annál hangulatosabb Trinity világítótorony, és egy hófehér mecset.

Irány a szikla!

A szikla gerincén épült kilátóhoz többféle módon is feljuthatunk. Az igazán kitartóak egy 1-2 órás (túlélő)túra keretében felsétálnak, vagy felbringáznak. Az óvárosból több helyről indulnak kisbuszok, amik egészen a kilátóig viszik a turistákat. Ez valóban kényelmes, de nem a leglátványosabb megoldás. A Main Street déli végétől nem messze található a Cable Car, vagyis a felvonó alsó állomása. Annak, aki bírja a magasságot és nincs tériszonya, ez a legjobb megoldás. A kabin kb. 5-6 perc alatt ér fel a 412 méter magas hegygerincre, az érzés olyan, mintha a félsziget nyugati oldala felett repülnénk. A felvonónál gondoltak a turisták posztolási kényszerére is. A jegy mellé jár egy 3 órás WI-FI hozzáférés. Így miután felértünk, elkészítettük a kötelező fényképeket a majmokról és a lélegzetállító panorámáról, akár azonnal tolhatjuk is fel a közösségi oldalakra. Tipp: a felvonó 9:30-kor nyit, nem árt, ha az első járatokkal feljutunk, mert ilyenkor még nincs tülekedés a kabinban. Ha viszont később akarunk felmenni a sziklára, váltsuk meg előre online a jegyet, így a beléptetésnél elsőbbséget élvezünk.

Helló Afrika!

A Cable Car felső állomása egy többszintes kilátókomplexum, ahol egy panorámakávézó is működik. A hatalmas teraszokról szinte körpanoráma nyílik a félszigetre, az alattunk húzódó városra, és a hatalmas forgalmú szorosra. Nagyjából egy negyedórára szükség van ahhoz, hogy elkezdjük feldolgozni a látványt. Még párásabb időben is átlátni Afrikába, hiszen a kontinens partjai mindössze 17 kilométerre húzódnak Gibraltártól. Tiszta, napos időben érdekes, kékes árnyalatban rajzolódnak ki a távolban az Atlasz-hegység nyúlványai.

Szent Mihály barlang

Ha egy kicsit elbújnánk a perzselő napsütés és a hőség elől, és egy kicsit hűsölnénk, ejtsük útba a szikla déli oldalán a Szent Mihály cseppkőbarlangot, melynek termeit a leszivárgó esővíz vájta ki. Az 1800-as években Gibraltár előkelőségei nagy örömmel látogatták. A legenda szerint a barlang a tenger alatt, egészen Marokkóig húzódik, és a meseszerű történet úgy tartja: a majmok is ezen jöttek át Afrikából.

Gibraltár ágyúi

Nem véletlenül mondják Gibraltár sziklájára, hogy olyan, mint egy jóféle, lyukas sajt. Első pillantásra, távolról fel sem tűnik, hány rést, lőállást, megfigyelőpontot alakítottak ki a 425 méter magas falban, melyek a tengerre, a kikötőre, a szorosra és a szárazföldre néznek. Az elmúlt évszázadokban durván 50 kilométernyi járatot fúrtak a hegybe a katonák, a szikla gyomrában ezzel egy labirintusszerű hálózat jött létre. Ezek egy része egyébként látogatható is. A szikla északi oldalán található a második világháborús alagutak bejárata, ahol egy olyan hadtörténeti kiállítást rendeztek be, ami azt mutatja be, milyen életük volt az itt szolgálatot teljesítő katonáknak. 40-50 perces túrák indulnak innen a vájatokban. Picivel távolabb pedig azok az alagutak húzódnak, amiket még a Nagy Ostrom idején, az 1700-as évek végén kezdtek kivájni.

A világháborúk alatt a britek hatalmas ágyúkat, tüzérségi lövegeket, ütegeket és bunkereket telepítettek a szikla oldalába. Ezek többsége szintén nyitva áll a turisták előtt, de van, ahol külön belépőt kérnek. A déli csücsökben található a többi között a Spur Battery, a Peak Highest Point, a nyugati oldalban pedig a Devil’s Gap Battery. Ha a Willis Roadot követjük észak felé, egy olyan szakaszra érkezünk, ahol egymás közvetlen szomszédságában négy forgó üteg áll és emlékeztet a világégésre. Bármelyik katonai pontot keressük fel, mindenütt megdöbbentő élményben és nem utolsó sorban, pazar kilátásban lesz részünk.

És ha még nem lenne elég a katonai emlékekből, a Willis Road alatt, a szikla nyugati oldalában találjuk a mór erődítményt, amelynek tornyába néhány Euróért juthatunk fel. Tipp: ha a Willis Roadon sétálunk lefelé, nem sokkal a mór erődítmény után belebotlunk egy hangulatos, meglehetősen hosszú lépcsősorba, ami a főutcára vezet le. Ha még bírja a lábad, akkor mindenképpen itt sétálj le a centrumba!

1779 és 1783 között a spanyolok a franciákkal együtt próbálták meg visszafoglalni a félszigetet. Ez volt az ún. Nagy Ostrom, ami alatt az angolok elkezdték kialakítani az alagútrendszert. Ez önmagában még nem lett volna elég a győzelemhez, a sikert az hozta meg, hogy az angolok kínkeserves munkával ugyan, de ágyukat juttattak fel a járatokba.

Spotterek a strandon

Több kilométer hosszú fürdőhelyeket ne keressünk a félszigeten, de kisebb, hangulatos strandokat azért találunk Gibraltárban. Az egyik közvetlenül a kifutópálya keleti végében húzódik. Puha homok, színes napernyők, aprócska büfék sorakoznak a parton. A strand egy kicsit olyan, mint Maho Beach, a karibi St. Maarten szigetén. Itt is néhány méterrel a fejünk felett húznak el a landoló repülőgépek, nem véletlen, hogy a spotterek is kedvelik Eastern Beachet.

A reptéri strandtól délre, a szikla tövében még két kisebb fürdőhely várja a turistákat, az egyik Caleta Beach, a másik pedig Sandy Bay. Utóbbi helyen kifejezetten nyugodt a víz, mivel a parttal szemben hullámtörő gát épült.

Galéria

Gibraltár a II. világháború idején