Nagy előny a kicsi kocsi!

Hirdetés

Miközben a madeirai hetet terveztük, nem tanakodtunk sokáig azon, hogy pár napra autót fogunk bérelni az örök tavasz szigetén. Vannak távolsági buszjáratok, melyek elég jól összekötik a kistelepüléseket és a látnivalókat Funchallal, de nem akartunk kötöttségeket. A saját tempónkban akartunk menni. A kocsit jó előre kiválasztottuk a neten, sőt előre ki is fizettük, hogy ezzel már ne kelljen bíbelődni a helyszínen.

Madeirán érdemes kicsi kocsit bérelni. A helyiek többsége is ilyenekkel jár. Ennek pedig egészen egyszerű oka van: a városokban szűkek az utcák, kevés a parkolóhely, és a hegyi utak sem túl szélesek. Kevés olyan funchali autót láttunk, amelyiken ne lett volna egy szolid kis horpadás, vagy valamilyen sérülés. Bérelni nemcsak a repülőtéren lehet, hanem a főváros több pontján is. A kölcsönzők azonban nem a centrumban vannak, hanem jellemzően a külvárosban. Nagy előny, hogy a túra végén nem kell a bázisra vinni a kocsit, bárhol le lehet tenni.

Úgy döntöttünk, hogy a nyaralás közepére időzítjük az autóbérlést. Az érkezés napját és a következőt Funchalra szántuk, aztán a harmadik nap reggelén taxiba vágtuk magunkat és kimentünk a cég telephelyére. A Ford Ka már elő volt készítve, tudtak róla, hogy jövünk. Egyetlen bökkenő volt, hogy egy másik hitelkártya volt nálunk, nem az, amivel a foglalásnál fizettünk. Az ügyintéző kicsit problémázott, hogy ez így nem lesz jó, meg miért nem jó az a kártya, ami éppen nálunk van, majd eltűnt egy irodában és egy perc múlva jött, hogy minden oké és vihetjük a kocsit, ha kötünk egy kemény 3 eurós különbiztosítást. Megkötöttük. Egyébként az itteni kölcsönzők nem a legolcsóbbak, de nem megfizethetetlen a történet, bő két napra gyakorlatilag 15 ezer forintot kértek.

Funchal

Spotterparadicsom 

Első nap a sziget keleti, észak-keleti felén autóztunk. Az első utunk a híres reptérhez vezetett. Akik nem akarnak pár dögös repülős kép nélkül hazatérni, azoknak ez kötelező állomás, egészen jó fotós helyeket lehet találni a világ egyik legveszélyesebb légikikötője környékén. Vezet út a futópálya felett, azzal párhuzamosan. A tervezők gondoltak a spotterekre és a repülésrajongókra, ugyanis parkolóhelyeket is kialakítottak, ahonnan az egész reptér belátható háttérben az óceánnal.

Hirdetés

A sivatagi félsziget

Pár izgalmas landolás megtekintése után mentünk tovább a sivatagi hangulatot árasztó Szent Lőrinc-félszigethez. Hatalmas, kopár sziklák, érdekes formájú vulkáni kőzetek fogadják itt a turistát. A félsziget egy nagyon keskeny földnyelv, ami 8 kilométer hosszan benyúlik az óceánba. A végéről pazar kilátás nyílik a Kopár-szigetekre, amelyek egykor a félszigethez tartoztak, de a vulkáni tevékenység miatt leszakadtak

Az út Canical után pár kilométerrel véget ér. Van egy nagy parkoló, ahonnan a túrák indulnak. Rengetegen vágtak neki a Szent-Lőrinc félszigetnek bakancsban, hátizsákkal, nordicwalking bottal. Arra kell csak felkészülni, hogy az időjárás nagyon változékony, és általában erős a szél, az eső elől pedig nincs hová menekülni. Amíg ott voltunk, körülbelül 5 percenként változott az idő, egyszer úgy esett, mintha dézsából öntenék, utána pedig hétágra sütött a nap.

Amikor a portugálok az 1400-as években megérkeztek ide, a sziget erdeinek jó részét felégették. A tűz azonban nem terjedt át a félszigetre, ezért az ottani erdőket egyszerűen kivágták, majd legeltetni kezdtek. Miután nem volt, ami megköthette volna a termőréteget, így azt az esőzések szépen lassan a tengerbe mosták. Jobbára lágyszárú növények telepedtek meg újra, ezért vannak kiterjedt, füves területek, csak néhány pálmafa árválkodik az út közelében.  A félsziget természetvédelmi oltalom alatt áll, ezért csak gyalog lehet felfedezni. Szervezett túrák is indulnak, aki pedig nem bérel autót, az busszal is eljuthat ide Funchalból. 

Madeirán vezetni jó

Részben azért, mert szinte folyamatosan csodákat látsz. Nemcsak a reptér fejlesztésénél, hanem az autópályák építésénél is bravúros megoldásokat alkalmaztak a mérnökök. Rengeteg a viadukt, az alagút, sőt van olyan, hogy az alagútban torkollik egymásba két út. GPS nélkül, egy térképpel is jól meg lehet találni a kiszemelt célpontot, mivel alaposan kitábláztak mindent. A vezetés pedig kifejezetten nyugodt, általában nem repesztenek ezerrel, nem akarnak letolni, a többség betartja a sebességhatárokat. Van néhány autópálya szakasz, ami meggyorsítja a közlekedést, de érdemes a kisebb parti és hegyi utakat választani.

Arra kell csak figyelni, hogy a távolságok csalókák lehetnek. A sziget ugyan nem nagy, hiszen mindössze 57 kilométer hosszú, és 23 kilométer széles. A terepviszonyok, a magasan hegyek, a meredek szerpentinek miatt azonban az egészen kicsi távolságok megtételéhez is idő kell. A két északkeleti és északnyugati település közötti távolság közúton kb. 70 kilométer, de legalább másfél órát kell rá számolni, és akkor még nem álltál meg sehol. Már pedig ez szinte lehetetlen. Az autós turista gyakorlatilag folyamatosan késztetést érez, hogy kilométerenként parkoljon le, és megpróbálja befogadni a látványt.

Néhány pontot meghatároztunk előre, hogy hol akarunk körülnézni, mit akarunk látni. A többit a pillanatnyi hangulatunkra és kíváncsiságunkra bíztuk, így időnként random módon tértünk le a főútról.

Santana, Madeira Témapark

Az egyik előre kinézett állomásunk Santana volt, a sziget északi oldalán. Sok reklámanyagban futottunk bele a pár évvel ezelőtt épült, Madeirát bemutató témaparkba. Alternatív útvonalon, kis utcákon sikerült megközelíteni, mivel a városban találkoztunk egy temetési menettel. A témapark ötlete nem rossz, de enyhén szólva sterilre sikeredett. A terület hatalmas, a látványosságok pedig viszonylag távol vannak egymástól. Van kicsi fehér-kék házikó mini ablakokkal és ajtóval, vannak kézműves műhelyek, lehet bort kóstolni, van malom, de az egész olyan, mint egy túl modernre sikeredett skanzen. Van viszont egy spéci mozi, ahol minden órában egy turisztikai filmet vetítenek. Méghozzá egy dinamikus, akciódús, látványos légifelvételekkel telerakott imázsfilmet, ami rengeteg tippet ad, hogy mit érdemes megnézni a szigeten, milyen extrémsportokat lehet kipróbálni. Az élményt azzal fejelték meg, hogy a képekkel összhangban mozog a nézőtér is, a hatás hasonló, mint egy 4DX moziban.

Szíved szerint kilométerenként megállnál

A Santana utáni szakasz már még több izgalmat tartogatott. Az itteni utak nem mondhatók kuplung-, fék-, és fogyasztáskímélőnek. A kacskaringós meredek szerpentineken sokszor huzamosabb ideig legfeljebb csak kettes fokozatig tudsz felkapcsolni, ráadásul buszokat, tejet, banánt és üzemanyagot szállító teherautókat is előzni kell, ha nem akarsz végig hússzal menni. Nem árt, ha a sofőrnek van néni rutinja, és kicsit bevállalós is. Friss jogsival rendelkező ne itt kezdjen el bérelt kocsit vezetni. Teraszos banánültetvények, apró hegyi farmok, kicsi kápolnák szegélyezik az utat, de vannak 6-7 kilométer hosszú alagutak is, melyekben a szintkülönbség a bejárat és kijárat között elérheti a 3-400 métert is.

Az északi szakasz tele van olyan teraszos parkolókkal, ahol a korlátok alatt több száz méteres mélység tátong. Teljesen mindegy, hogy hol állsz meg, rossz választás nincs. Mindenhol jó meginni egy kávét, bedobni egy Pastel de nata-t, megkóstolni a frissen szedett banánt, vagy egyszerűen csak bámulni. De egy idő után elfáradsz, és úgy érzed, hiába akarod, nem tudsz többet befogadni a látványból.

Romantikus világítótornyok

Nem érdemes kihagyni a világítótornyokat. Mi például Sao Jorgeban néztünk meg egyet. Egy szirt szélén áll, pár emelet magas, a tábla szerint a védelmi minisztérium világítótorony igazgatósága üzemelteti. Szinte mindegyik nyitva áll a turisták előtt, belépődíj sincs, csak becsületkassza. Keskeny csigalépcső vezet fel, lehengerlő kilátás nyílik az óceánra és a hegycsúcsra. De nem a panorámán döbbensz meg igazán, hanem azon, hogy kb. egy akkora izzócska adja a fényt, mint amilyen a fürdőszobádban van.

Egy csobbanás Porto Monizban?

A második autós napon Sao Vicentétől folytattuk a túrát északnyugat felé. Porto Moniz volt az első állomás, ami egy kedves kis nyaralóváros a sziget csücskében. Ide már nem vezet autópálya, csak egy kétszer egysávos, szinte végig záróvonalas főút. Az egyik legizgalmasabb látványosság a strand. A sziget északi oldalán jóval zordabb az időjárás, mint a délin, pedig mindössze 20 kilométer a távolság. A gyakran erős északi szél hatalmas hullámokat korbácsol.

A strandot ezért úgy tették biztonságossá, hogy a parti sziklák közé hullámtörőfalakat építettek, ezzel pedig gyakorlatilag kis természetes medencék jöttek létre. Mivel az erejüket vesztett hullámok így is átbuknak a falon, a víz folyamatosan cserélődik. A természetes medencék között pedig lépcsős utak vezetnek. Olyan az egész strand, mint egy hangulatos labirintus.

A fürdőhely közvetlen közelében van a vitorláskikötő, ami egészen meglepő módon egy hatalmas heliporttal is rendelkezik. És ha már itt vagyunk, érdemes benézni a régi erődbe, ahol egy mini akvárium épült.

Porto Moniz után a hegyi kalandokkal folytattuk, becéloztuk Maderia leghíresebb látványosságainak egyikét, a levadákat, azaz a vízvezetékeket. Itt jött az autózás legkalandosabb része.

Irány a hegy, jöhetnek a levadák! 

Kinéztünk egy utat, ami negyed óra alatt a tengerszintről kb. 1100 méteres magasságra vitt fel minket. Épp elérte a szigetet egy felhőlánc, így 800-900 méter felett gyakorlatilag esőfelhőben autóztunk, úgy, hogy a látótávolság percenként változott 0 és a 4-500 méter között, közben pedig 60-80 km/órás széllökések próbálták letéríteni a Fordot a betonról. Odalent majdnem 20 fok volt, fent, a hegygerincen nagyjából 3. A változó időjárási körülmények még a tapasztalt sofőröket is kifárasztják, sok szakaszon kifejezetten koncentrálni kell.

A Levada das 25 Fontes-re esett a választásunk. A hegygerincen vezető út melletti parkolóból lehet elérni ezt az öntözőrendszert egy jó félórás sétával. A viharos szél miatt egyébként alig lehetett kiszállni a kocsiból, figyelni kellett arra, hogy a széllökések nehogy kifordítsák a kinyitott ajtót. Rövid séta után, ahogy a szurdokban ereszkedtünk lefelé, a sűrű erdő már kellemesebb klímát biztosított, megszelídítette a metsző szeleket. A levadákkal egyébként nem lehet mellényúlni. Vannak persze kiemeltek, melyeket az útikönyvek is jobban tolnak, de bármelyiken indulsz el, különleges élményben lesz részed a sűrű, hegyi erdőkben.

A levadák története a 15-16. századik nyúlik vissza. A portugálok vízigényes haszonnövényeket, cukornádat, banánt telepítettek a szigetre. Ezért a hegyen összegyűjtötték a csapadékot, a vizet pedig ügyes megoldásokkal levezették a völgyekbe. Összesen 1400 kilométernyi csatorna épült a szigeten, a hálózatot az 50-es, 60-as években újították fel. Minden csatorna mellett fut egy keskeny szervizút, ezeken pedig jókat lehet túrázni, akár egész napos program is lehet.

Hirdetés

Autós praktikák

Noha a szigeten nincsenek nagy távolságok, azzal is számolni kell, hogy egy 2-3 napos autós túra során akár háromszor is tankolni kell, attól függően, hogy milyen útvonalat választunk. A benzin valamivel drágább, mint a szárazföldön. És azt is bele kell kalkulálni a költségekbe, hogy a forgalmasabb üdülővárosokban jellemzően csak fizetőparkolók vannak. Érdemes valamennyi aprót tartani a kocsiban és megváltani a jegyet, mivel sűrűn ellenőrzik a parkoló kocsikat.

Ha Funchal belvárosban van a szállás, és az autó több napig veled van, készülni kell arra, hogy az utcákban nem lesz parkolóhely. Érdemes mélygarázst keresni a hotel közelében. Szerencsére az óváros környékén is akad néhány. Az éjszakai parkolás ezeken a helyeken általában 2-4 euróba kerül, de a kocsi legalább őrzött helyen van és kicsi az esélye annak, hogy valaki meghúzza.

Egyébként azért is érdemes egy jó autós túrát betervezni, mivel előfordul, hogy szélsőséges időjárás esetén a szervezett csoportok buszait elővigyázatosságból nem engedik fel a hegyre, így pedig elúszhat egy jó kis levadás túra. Amikor a szigeten jártunk, az egyik magyar csoport pont így járt, a repülőn mesélték hazafelé.