Ha andalúziai körút, akkor Ronda kihagyhatatlan. Lélegzetelállító látvány az 1700-as években épült Új Híd, a város jelképe, ami alatt 120 méteres mélységben kanyarog a Gudalevín folyó. A szinte teljesen merőleges sziklafal szélére merész módon építkeztek évszázadokkal ezelőtt. Világhírű írók és filmsztárok lazítottak ebben a városban, ahol Spanyolország első bikaviadal arénája épült.

Rondát sokan veszik fel a bakancslistájukra, ha Spanyolország déli részére készülnek. Az ember megnézi előre a varázslatos képeket a városról, kattintgat a StreetView-ban, rácsodálkozik, hogy milyen különleges a látvány, de rákészülni nem nagyon lehet arra, ami a városban fogadja a turistát. Amikor letettük az autót a főtér alatti mélygarázsban és feljöttünk a felszínre, azt vettem észre, hogy egyre türelmetlenebb vagyok. Szinte hívogatott a képeken látott híd. Bedobtunk egy kávét a sétálóutcában, és szinte rohamléptekkel indultunk is tovább. Ahogy kiértünk az 1735-ben épült Új Hídra, egyből elöntött a nyugalom, viszont hagyni kellett némi időt arra, hogy feldolgozzuk a látványt.

A távolban végigpásztázhatjuk a környező hegyeket, a két városrész között egy 120 méteres szakadék húzódik, melynek alján a Gudalevín folyó kanyarog. A két oldalon szinte teljesen függőleges sziklafal, amelynek peremén két-három emeletes, hófehér házak épültek. A legtöbb ablakból félelmetes kilátás nyílik a szurdokra, nem mindenki olyan bátor, hogy kihajol a tátongó mélység fölé. Hasonló a helyzet a hídon is, könnyen kiszúrhatók a mélységgel kicsit hadilábon álló turisták, akik óvatosan lépnek a mellvédszerű korláthoz.

Fent és lent

A híd 1735-ben épült meg, ám pár évvel később a középső íve leomlott, a katasztrófában ötvenen vesztették életüket. Jó 30 év kellett, amíg sikerült újjáépíteni. Az Új Híd nemcsak a városrészeket kötötte össze, volt olyan időszak, amikor kivégzések helyszínéül szolgált, az elítélteket egészen egyszerűen letaszították a pereméről, az illetőre biztos halál várt odalent.

A környéken több kilátóterasz épült, ahonnan jól szemügyre vehetők a 300 évvel ezelőtt épült híd bravúros mérnöki megoldásai. Az északi oldalon egy lépcső vezet a híd alá, innen lehet bejutni az egyik pillérbe, ahol egy hangulatos, ám nem túl gazdag kiállítást rendeztek be a híd és a város múltjáról. Pár percet érdemes rászánni. Az ablakokból pedig egészen különleges perspektívából nézhetjük meg a szurdokot.

Ha nem csak a hangulatos utcákban akarunk flangálni, hanem egy jót túrázni, akkor sétáljunk át a déli oldalra, ahonnan meredek ösvények indulnak a szurdok mélyére. Pár kanyar után kiérünk a hangulatos óvárosból és elindulhatunk lefelé, a folyóhoz. Érdemes a programot délelőttre, vagy késődélutánra időzíteni, mivel a mediterrán kánikulában pillanatok alatt pokollá válhat a túra. A terep nem könnyű, és oda kell figyelni az elágazásokra, különben tévúton találjuk magunkat. Néhány perces ereszkedés után már úgy kell feltekinteni a fölénk tornyosuló városra, szemben pedig feltűnik egy keskeny vízesés a zöld tájban. Ha sikeresen lejutunk, igazán vadregényes táj fogad minket, a kellemes, árnyékos, hűvös folyómederben pedig szinte érzi az ember a 120 méterrel feljebb épült város súlyát. A híd látványa lentről is lélegzetelállító.

Rondát a világ egyik legszebb városaként emlegetik. Nem véletlenül szeretett bele Hemingway, Orson Welles, Ava Gardner vagy éppen Rilke. Hemingway több művét is itt írta, Orson Welles pedig azt kérte, hogy itt szórják szét hamvait.

Ronda – akárcsak a térség híres városai – igencsak viharos történelemmel büszkélkedhet. A spanyoloknak az 1400-as évek vége felé szerezték meg a várost, előttük igencsak nagy volt a jövés-menés. Korábban arabok, vizigótok, rómaiak uralták a területet.

Az arab hatás számos épületen – így az egykori erőd maradványain – mind a mai napig felfedezhető, de fennmaradt az arab fürdő is.

Torreádor nagyhatalom

Nem sokkal az Új híd elkészülte után épült meg a bikaviadaloknak otthont adó aréna. Az ország első és egyik legszebb arénájaként tartják számon a rondait. A kör alakú épület az óváros szívében áll, a kétszintes lelátót több mint 130 oszlop tartja, 5000 embert képes befogadni, ezzel a kisebb arénák közé tartozik. Ma már nem tartanak olyan gyakran viadalokat, mint korábban, de még mindig él a – sok szempontból vitatott – hagyomány, amit a katalánok egyébként évekkel ezelőtt betiltottak. Rondában több híres torreádor dinasztia is élt, ahol apáról fiúra szállt a tudás. A viadalok egyik legismertebb alakja, Pedro Romero több szálon kötődik a városhoz, ő volt az, aki megújította a viadalokat.

A Plaza del Toros folyamatosan nyitva áll, érdemes rászánni egy-két órát. Az arénában és a mellette álló labirintusszerű kiszolgáló épületekben szabadon flangálhat a turista, saját maga fedezheti fel a zegzugos folyosókat, a nézőtérre vezető lépcsőket, a hátsó karámokat, vagy éppenséggel a mindig gondozott, sárga homokkal borított küzdőteret. Sokkal nagyobb élmény volt itt barangolni, mint például a sevillai arénában, ahová csak szervezett csoportokkal lehetett bemenni, és ahol igencsak unalmas előadásokat produkáltak a túravezetők. (Sevillában 16 euróért először egy kapu mögött toporoghatsz kb. 15 percet, amíg a szakvezető a csoportra ömleszti a legérdektelenebb adatokat az arénáról. Aztán 5 percre kinyitja a kaput, hogy felengedje a látogatókat a nézőtérre fotózni, de már le is terel mindenkit, mert menni kell tovább. Az aréna nagyjából ennyi volt, a 45 perces program hátralévő részében két sötét teremben lehet fegyvereket, katonai ruhákat és torreádor felszereléseket nézegetni, miközben szintén érdektelen adatokat bombázzák a nagyérdeműt. Ez is lehet izgalmas, de alapvetően nem emiatt jön az ember ide. Sevilla ebből a szempontból csalódás volt.)

A rondai aréna azért is izgalmas hely, mivel itt működik a Spanyol Lovasiskola egyik központja. A hátsó épületekben nem csak a viadalra hozott bikáknak van hely, rengeteg gyönyörű lovat lehet látni. Ha szerencsénk van, akár egy látványos edzésre is bepillanthatunk. Amikor ott jártam, épp egy gigantikus vacsorát készítettek elő az egyik lovardában. A terem közepén egy közel száz méter hosszú asztalt terített egy 40 fős csapat, mérnöki pontossággal helyezték el a vázákat, a tányérokat, az evőeszközöket, és gyertyatartókat. Nem mellesleg ebben az arénában forgatták 1994-ben Madonna Take a bow dalának klipjét.

Sétálni, nézni, üldögélni, jót enni

Ha Rondát felvesszük a bakancslistánkra, egy napot minimum érdemes rááldozni. Malagából, Sevillából, Esteponából, Gibraltárból és Cadizból is könnyen megközelíthető autóval, de tömegközlekedéssel is el lehet ide jutni különösebb fennakadás nélkül. A kocsi azért praktikus, mert akkor elkanyarodhatunk a 16 kilométerre lévő, egészen megdöbbentő barlangvárosba, Setenil de las Bodegasba is.

Ha úgy döntünk, hogy maradunk, a látnivalók sorában ott van még a Mandragón palota, a Mór király háza, a székesegyház, és bármilyen meglepő, a Betyármúzeum. Az északi városrészben, a sziklaszirt szélén két gyönyörű park található, melyek közrefogják az arénát, jót lehet itt hűsölni, miközben a panorámát pásztázzuk. A szűk utcákon sétálgatva gyorsan telik az idő, a kilátóteraszokon pedig valósággal ott ragad az ember, nehezen lehet otthagyni a látványt. Ronda nem tartozik a legolcsóbb városok közé, sőt kifejezetten drágának mondható, de nem érdemes elmenni mellette.