Az örök tavasz szigete minden évszakban varázslatos, de tavasszal és nyáron kifejezetten kellemes.  A parkokban, a trópusi kertekben valóságos illatorgia fogad, és sok helyen úgy érzed, a hódítások korába csöppentél. Aktív pihenésre, néhány napos lazulásra, kellemes, borozgatós csatangolásokra egyaránt alkalmas hely Madeira fővárosa, Funchal, ahol néhány utcán a szánkó a tömegközlekedési eszköz.

Vannak azok a helyek, ahol nem kell sok idő ahhoz, hogy hamar otthonosan érezd magad. Én így voltam Funchallal. Airport busszal mentünk be a világ egyik legveszélyesebb repülőteréről a városba. Már ez is izgalmas élmény, teraszos banánültetvények mellett, meredek hegyoldal és az óceán között húzódik a Funchalba vezető autópálya. A város előtt kacskaringós lehajtókon, eléggé szűk szerpentineken kell áthajtani, ahol néha azon töröd a fejed, hogyan fog elférni a busz.

A szállásunk a történelmi belváros szélén volt, véleményem szerint Funchal egyik legkellemesebb szállodájába sikerült foglalni. A hétemeletes hotel egy hatalmas – kétszintes – tetőterasszal rendelkezik, ahonnan 360 fokos panoráma nyílik a városra, a Funchal fölé U-alakban tornyosuló hegyekre és a végtelen óceánra. Akkor kapott el az otthonosság érzése, amikor először felmentünk ide. A hotel utcája jóval magasabban van, mint a kikötő, ahol egy 14 emeletes óceánjáró várta, hogy továbbinduljon a Kanári-szigetekre. Hiába voltunk mi a hetedik emeleten, hibába emelkednek az utcák, az úszó szálloda még így is bőven kitakarta a kilátást, valósággal rátelepedett az óvárosra. Megkapó látvány. Úgy döntöttünk, két napra autót bérlünk és bejárjuk a szigetet, a hét hátralévő részét pedig Funchalra szánjuk.

Bakancslista Funchalban

Hófehérre meszelt paloták, melyek sarkait és ablakait sötét kövek szegélyezik, csempés lakóházak, kedves, hangulatos terek és sétálóutcák övezik a Sét, azaz a katedrálist, ami Funchal központja. Érdemes átgondolni, hogy melyik nap, merre indulunk el, mivel az egész napos lófrálás a jelentős szintkülönbségek miatt fárasztó lehet, akárcsak Portoban.

Lanovkával fel, szánkóval le: irány a Monte!

Madeira a varázslatos keretek és parkok hazája, a legszebbeket pedig Funchal felett, a hegyen találjuk. Felejtsük el a gyaloglást, hacsak nem vagyunk megrögzött hegyi túrázók. A parton, a belváros keleti részén található a Teleférico, azaz a felvonó alsó állomása. Praktikus a nyitás környékén érkezni, mivel akkor még nincs nagy tömeg és pár perces várakozás után már a kabinban ülhetünk.

Az út kb. 8-10 percig tart a Montéra, közben pedig garantáltan kapkodod a fejed. A kabinok a házak felett suhannak el, és ahogy egyre magasabbra kapaszkodnak, folyamatosan kinyílik a panoráma. Tipp: többféle jegy kapható a Telefériconál. Van, amelyik csak az utazásra jogosít, de vehetünk kombinált jegyeket, amelyekkel a fenti parkokba is bemehetünk. (Ezzel pár Eurót megspórolhatunk.)

A felső állomás közelében található a trópusi kert. Nehéz eldönteni, hogy itt kezdjünk, vagy a botanikus kertben, amihez egyébként egy másik lanovkával juthatunk el innen. A botanikus kert egy gondosan megtervezett angolpark, ahol több helyen a harsány színek és a pozsgás növények dominálnak, míg a trópusi kert sokkal vadregényesebb. Mi emellett tettük le a voksunkat.

A Jardim Tropical Monte Palace egy keskeny völgyben helyezkedik el, a terület viszonylag meredeken lejt, jó lehetőséget adott a korabeli tervezőknek, hogy játszanak a vízzel, amit az egész parkon végigvezettek. Sűrű, buja növényzetben, trópusi és egzotikus fák alatt sétálhatunk, labirintusszerű ösvényeken, kacskaringós lépcsőkön, melyek kedves pavilonokat, pihenőket és japánkerteket is érintenek. Az alsó részen egy tó, ami körbesétálható, a sziklákról csorog le a víz, sőt még egy mini vízesés alatt is átsétálhatunk. A tó mellett egy hatalmas palota áll, előtte egy terasz, ahonnan új perspektívából nézhetünk le Funchalra, közben pedig bambuszlabirintusokban ténfereghetünk.

A kert felett, meredek lépcsősoron juthatunk fel a Miasszonyunk templomhoz, ami egyébként a partról, a kikötőből is jól látható. Az egyik oldalkápolnában nyugszik IV. Károly utolsó magyar király és osztrák császár.

A Monte felfedezéséhez nem feltétlenül kell a Teleféricoval leereszkedni a városba, van egy lényegesen izgalmasabb lehetőség. Ez pedig a fatalpas szán, a tobogán. Fehér egyenruhába öltözött kalapos férfiak várják az utasokat a templom alatt, hogy a fonott kosarakkal levigyék őket a simára csiszolt betonon. Miután a vendég helyet foglalt, nekifutnak, meglökik a szánt és ráállnak a hátsó talpakra, onnan kormányozzák a szerkezetet, ami egyébként a 70-es évekig a tömegközlekedési hálózat szerves része volt, nem csak turistalátványosság. Ha ezt választjuk, jó tudni, hogy tobogánnal nem lehet a városközpontig lejutni, csak egy szakaszon viszik a turistákat!

A várost a parton talált édesköményről nevezte el Joao Zarco, miután 1420-ban kikötött itt. Funchalt 1421-ben alapította meg. A 16. századra a város a portugálok fontos kikötője és megállóhelye lett, itt álltak meg az Amerikába tartó hajók, amik rabszolgákat, cukrot, és nyersanyagot szállítottak. 1800-ban még csak hatszázan lakták, aztán egyre több angol választotta otthonául a szigetet, főleg a katonai szolgálattól búcsúzó már idősebb katonák. Ma már nem áll az a villa, ahol Erzsébet királyné kúráltatta tüdőbaját az 1860-as években. Sissi szobrát viszont a kaszinó szomszédságában találjuk. Az I. világháború megkímélte a várost, mindössze kétszer okoztak meglepetést a németek tengeralattjárói. 1916-ban három hajót torpedóztak meg az U-Boatok, 1917-ben pedig a várost lőtte egy felbukkanó tengeralattjáró.

Madeira összesen 1400 kilométeres vízvezeték hálózattal büszkélkedhet. Több szakaszon bravúros megoldásokat alkalmaztak a mérnökök. A vizet összesen 20 kilométernyi alagúton vezetik át. 100 kilométernyi levada húzódik 1000 méteres magasság felett. Ma már nem csupán az öntözéshez gyűjtik a vizet, a hegyekben épült vízierőműveket is a levadák segítségével táplálják.

Tipp

Madeirán érdemes kicsi kocsit bérelni. A helyiek többsége is ilyenekkel jár. Ennek pedig egészen egyszerű oka van: a városokban szűkek az utcák, kevés a parkolóhely, és a hegyi utak sem túl szélesek. Kevés olyan funchali autót láttunk, amelyiken ne lett volna egy szolid kis horpadás, vagy valamilyen sérülés. Bérelni nemcsak a repülőtéren lehet, hanem a főváros több pontján is. A kölcsönzők azonban nem a centrumban vannak, hanem jellemzően a külvárosban. Nagy előny, hogy a túra végén nem kell a bázisra vinni a kocsit, bárhol le lehet tenni. A madeirai autós kirándulásról itt írtunk korábban.

Bortúra a belvárosban

Maderia bora likőrszerű, sűrű és mézédes, igazi desszertbor. A helyiek nagyon büszkék rá. Olyannyira, hogy amikor az egyik étteremben – nem tudom miért, de – portóit kértem, a pincér elhúzta a száját. Kihozta a portóit, de egyből utána megkínált minket egy jóféle Madeirával, sőt meg is hívott minket pár pohárra. Funchal belvárosában számtalan történelmi borászat működik, ahol számunkra kissé szokatlan módszerekkel érlelik a bort.

A szőlőt éretten szüretelik, héjon erjesztik, borfajtától függően párlatot vagy lefojtott mustot adnak hozzá. A Madeira bor igazi titka a 6-8 hónapig tartó hőkezelés. Erre egyébként a hajósok jöttek rá: amikor jelentős bormennyiséggel a raktérben nekivágtak a nagyvíznek, pár hónap után arra lettek figyelmesek, hogy a nedű kifejezetten zamatos és édes lett. A sziget borászatai több emeleten érlelik a bort, az egymás felett elhelyezkedő hordókból meghatározott menetrend szerint fejtik át a folyadékot, amit egyre alacsonyabban, egyre hűvösebb helyen tárolnak.

A katedrális közelében áll a sziget egyik leghíresebb borászata, a Blandy’s, ami az 1800-as években jött létre. Egész nap folyamatosan indulnak a túrák a hangulatos épületben, megmutatják az emeletmagas óriáshordókat, a gyártási technológia egyes állomásait, a végén pedig ízelítőt kapunk a ház igencsak gazdag kínálatából.

Végig a parton: Ronaldo múzeum, villanyjátszótér, erődök

Az óceánparton egy kb. 2 kilométeres, rendívül változatos sétány épült ki. Vannak tágas terek, angolparkra emlékeztető zöldfelületek, kellemes büfék és éttermek. Közepén található a kikötő, ahová naponta érkeznek hatalmas óceánjárók, igazi úszó városok. Minden alkalommal rendkívül izgalmas végignézni, ahogy becentizik a 14-16 emeletes monstrumokat az amúgy nem túl nagy helyre. Innen indulnak a gyorskompok a szomszédos Porto Santora, amit elsősorban homokos strandjai miatt szeretnek a turisták. Madeirán ugyanis nagyon kevés a fürdésre alkalmas partszakasz. A nagy kikötő mellett pihennek a vitorlások, itt lehet befizetni a delfinnéző túrákra is.

A kikötővel szemben áll a Szent Lőrinc erőd, aminek az évszázadok során – a nevével ellentétben – nem nagyon volt katonai szerepe, sőt egyszer a francia kalózok is könnyen elfoglalták. A móló bejáratánál még áll a régi mellvéd egyik megfigyelőtornya, amit lelkes civilek, inkább kedves művészek üzemeltetnek napjainkban. Nincs jegy, csak hozzájárulást kérnek a működéshez, cserébe elvont műalkotásokat mutogatnak, és persze felmászhatunk a kőlépcsőn, hogy a magasból is megnézzük a forgalmas kikötőt és a nyugati partszakaszt, ahol Funchal nagy szállodakomplexumai állnak.

A belvárosi partszakasz keleti csücskében található az okkersárgára meszelt erőd, ami az 1600-as évek óta védte a város kikötőjét. Az éttermekben gazdag vigalmi negyed kedves sikátoraiból juthatunk el a Sao Tiago bejáratához, ahol kedvünkre barangolhatunk a szűk közlekedőfolyosókon, a mellvédeken, a régi ágyúk között, a lőállásokon és a nem túl nagy bástyákon, ahonnan szintén a kalózokat próbálták távol tartani a katonák. Berendeztek itt egy katonai kiállítást, az egyik szegletben pedig a modern művészetek múzeuma vár minket, ha éppen arra vágynánk, hogy megfejtsük, Marta Telles miért festett egyik korszakában szemüveges angyalkákat.

Viszonylag rétegközönséget céloz meg, a neve sem túl csalogató, viszont baromi jót lehet játszani az Elektromossági múzeumban, a helyi áramszolgáltató központi épületében, ami a teleférico alsó állomása mellett épült. A tárlat ingyenes, és nagyon interaktív. Hatalmas terepasztalokon mutatják be, hogyan látják el a szigetet árammal a szélerőművek és a hegyi vízierőművek, de kiderül az is, hogy a 60-as években még akadt olyan falu, ahol nem volt áramellátás. Bringával hozhatjuk működésbe a különféle izzókat, játszhatunk áramkörökkel, sőt még egy 50 éves vezérlőterem hangulatába is belekóstolhatunk.

A part nyugati végében indul az az utca, ahol a Ronaldo Múzeum működik. Nem egy nagyméretű tárlat, de tele van a futballista relikviáival, korábbi mezeivel, és meghatározó mérkőzéseken használt labdákkal. CR7 a sziget szülötte, nem véletlen, hogy óriási népszerűségnek örvend. Még a santanai Madeira Témaparkban is berendeztek neki egy sarkot.

A piac kötelező!

A város piaca varázslatos hely, kedves, tornyos, belső udvarral rendelkező épület az óváros szélén, a kikötő közelében. Kora reggeltől folyamatosan dolgozzák fel a kereskedők a frissen kifogott halakat, rákokat, kagylókat, egészen bizarr kinézetű halakat is láthatunk itt. Az emeleten mesebeli gyógynövényes standokba botlunk, csak a sárkányfűárus hiányzik a pultból. Déli és egzotikus gyümölcsből gyakorlatilag felmérhetetlen a kínálat, némelyik áruról azt sem tudja az egyszeri vásárló, hogyan kellene nekikezdeni. A sziget egyik legfőbb gyümölcse a banán, rengeteg helyen termelik, a piacon minibanán is kapható. A kereskedők kedvesen kóstoltatnak, kérés nélkül is felvágják, felkockázzák, a kezedbe nyomják a gyümölcsöket, amit aztán villámgyorsan be is ütnek a pénztárgépbe. Legyünk résen a kóstolásnál, mert pillanatok alatt elszórhatunk 20 Eurót a semmire!

Parkról parkra

Funchalban rengeteg közpark épült. Az egyik legkedvesebb a Szent Lőrinc erőd, a Blandy’s és a színház mellett terül el. Egészen falatka, mindössze néhány telken alakították ki, olyan mint egy köztéri botanikus kert, ahol minden napszakban illatorgia fogadja a sétálókat.

Kicsit sokat kell érte kaptatni a meredek utcákon, de kellemes meglepetés az orchidea kert, ami egy magánháznál működik a D. Joao utcában. Egy osztrák házaspár hozta létre a kertet, miután megvásároltak több környékbeli telket. Több ezer növény látható itt, köztük egészen különleges és ritka fajok. Az ötletgazdák nem csak a turistáknak akartak kedvezni, kutatták is a virágokat. Az üzemeltető tisztában van azzal, hogy fullasztó lehet a séta a kertig, ezért a jegyár tartalmaz egy pohár üdítőt, bort vagy csésze kávét.

Csipet kultúra

Egyik nap úgy döntöttünk, hogy térkép nélkül, csak úgy céltalanul elindulunk a városban, a hegy felé, és ha látunk valamit, ami megtetszik, bemegyünk.  Érdemes felvenni a bakancslistára a Quinta das Cruzes múzeumot, ami a sziget egyik leggazdagabb kiállítóhelye 1952 óta. Egy pazar villában kapott helyet a belvárostól távolabb, de megéri felkaptatni miatta. Kiderül, hogyan élt az arisztokrácia a szigeten, milyenek voltak az úri otthonok a 18-19. században, de ízelítőt kapunk a hódítások korából is. A Természettudományi Múzeum gyorsan végigjárható, kicsit dohos, nem nagyon tudott lépést tartani az interaktivitással, viszont a rendkívül gazdag akváriumait mindenképpen érdemes megnézni. Megér egy kellemes sétát az Egyházi múzeum, a katedrális mögött, ami elképesztő tárgyakat és kincseket vonultat fel az elmúlt évszázadokból. Én magam nem vagyok nagy rajongója az ilyen tárlatoknak, de pár teremben azért úrrá lett rajtam a döbbenet.