Cádizt az évszázadok során többször megpróbáltak a földdel egyenlővé tenni, de a város mindig talpra állt. Kolumbusz többször is innen indult Amerikába. Cádiz gazdagsága miatt sokszor került célkeresztbe. Végeláthatatlan strandok, évszázados fák, varázslatos parkok, rengeteg őrtorony, keskeny utcák, patinás épületek, fura pincérek és multikulti a köbön – ez vár rád a „falakkal körülvett városban”.

Az óceán mellett változatos – sok helyen szélerőművekkel teletűzdelt – tájon autózik az ember, aztán egyszer csak a horizonton feltűnik a város, ahol minden talpalatnyi helyet kihasználnak. Beérsz arra a keskeny földnyelvre, amelyen Cádiz épült. Először széles sugárutakon, magas toronyházak és a strandra vezető kis sétányok között haladsz, majd megérkezel a régi városfal maradványaihoz, áthajtasz a Puerta de Tierra boltíve alatt, ami egy kicsit olyan, mintha egy időkapun mennénk át. A félsziget északi csücskében terül el az óváros.

Cádiz azonnal beszippant

Akárcsak a korábbi városlátogatásoknál, itt is kicsit ráolvastunk a városra, csak, hogy legyen némi itiner a kezünkben, merre induljunk el, mit érdemes feltétlenül megnézni. Megvoltak a fix pontok, de ezek között nem szerepelt az egyik legvagányabb látványosság, amire totálisan véletlenül találtunk rá. Ez pedig Cádiz rengeteg tornya közül az egyetlen, ami látogatható és a turisták előtt is nyitott, ráadásul egy 360 fokos, körpanorámás, hatalmas camera obscurával is felszerelték.

A Torre Tavira egy régi őrtorony, amiből annak idején a hajóforgalmat figyelték. Most egy olyan különleges hely, ahonnan szinte madártávlatból csodálhatjuk meg a várost. Ez a torony fő attrakciója. A legfelső emeleten kialakítottak egy sötétszobát, ahol 20 percenként kezdődnek az előadások. Miután a látogatók körbeállták a terem közepén található fehér, tányérszerű vetítőtáblát, az előadó különféle zsinórok segítségével üzembe helyezi a torony tetejéből periszkópszerűen kiemelkedő optikát. Tűéles kép, a város egy-egy szelete jelenik meg a tányéron, a látvány pedig lélegzetelállító.

Cádizban az évszázadok során 160 őrtorony épült, ezek részben a város biztonságát szolgálták. Innen ellenőrizték a sűrű hajóforgalmat, azt követően, hogy a nagy felfedezések után megindult a kereskedelem Amerikával. A megmaradt tornyok többsége ma már magántulajdonban van, így nem látogathatók. A Torre Tavira mellett még a katedrális egyik harangtornyába lehet feljutni. 

Minden fontos épületre, a katedrálisra, az egykori erődre, a színházra, a raktárakra, a kecses hidakra, a kikötőre vetünk egy pillantást, közben pedig dióhéjban összefoglalják nekünk a város igencsak mozgalmas történetét. Ez a 20 perc, amíg körbefordul az optika, teljesen ráhangolja az embert a városnézésre. Közben az is kiderül, hogy ez Spanyolország első camera obscurája. Az előadás után kihagyhatatlan a 45 méteres torony teteje, ahonnan még varázslatosabb panoráma nyílik a szinte hófehér városra, amit az elegancia, a nyugalom és az otthonosság jellemez.

A város, ahonnan Kolumbusz is útra kelt

Cádiz szinte minden korszakban meghatározó, sőt stratégiai szerepet játszott, nem véletlen, hogy sokszor került a nagyhatalmak célkeresztjébe. Az alapító föníciaiak után a Római Birodalom része volt, aztán jöttek a vizigótok és a mórok. Utóbbiakat az 1200-as években tessékelte ki X. Alfonz király. A nagy felfedezések idején Cádiz lett a spanyol aranyflotta elsőszámú kikötője. Kolumbusz innen indult második és negyedik útjára. Érthető, hogy akkoriban ezt a várost vették célba a spanyolok ellenségei. Az 1500-as évek végén Francis Drake itt verte szét a spanyol armadát, 1596-ban pedig Essex grófja rabolta ki Cádizt. Fél évszázaddal később, amikor kitört a háború Spanyolország és Anglia között, Blake admirális két évig tartotta blokád alatt a kikötőt. Ekkor semmisült meg a spanyol aranyflotta jelentős része. A 18. században, amikor már beindult az amerikai kereskedelem, Sevilla szerepét Cádiz vette át. Ez óriási fellendülést és gazdagságot hozott a városnak, aminek újabb támadásokat kellett kiállnia. Az angolok újabb egy évig tartották blokád alatt a kikötőt.

Bakancslista Cadízban

Európa egyik legöregebb városára érdemes legalább három-négy napot rászánni. A sűrűn beépített, keskeny sikátorokkal szabdalt óváros nem túl nagy, de a hangulat tényleg magával ragadja az embert. Mi négy nap után is fájó szívvel hagytuk magunk mögött Cadizt, pedig az út végén Sevilla várt ránk. Azért is érdemes több napra foglalni itt, mert akkor beleférhet egy kirándulás a borairól híres Jerez de la Fronteraba, vagy a közeli nemzeti parkba, ami sokak szerint hasonlít az afrikai szavannákra. De Cádiz utcáin egyszerűen jó csatangolni, ahol sok helyen szinte egymásba nyílnak a hangulatos terecskék, szinte minden sarkon áll egy aprócska templom, egymást érik a kedves kis kávézók, és ahol jókat lehet mosolyogni a szieszta idejével erősen szabdalt nyitvatartási időkön. Mint sok más mediterrán városhoz, Cádizhoz is egy kicsit le kell lassulni. Tényleg megéri.

Az Új Katedrális: a város sziluettjének fontos része a hatalmas kupoláival. 1260-ban készült el, ám 300 évvel később az épület a tűz martalékává vált. 1776-ban kezdődött meg az újjáépítés, ami több, mint 110 évig tartott. Nem véletlen, hogy a grandiózus épület egyaránt magán viseli a barokk, a rokokó és a neoklasszicista stílusjegyeket. Döbbenetes élmény belépni a főbejáraton, a terek szinte felfoghatatlan méretűek, az ember egy aprócska porszemnek érzi magát az óriási kupola alatt. Az oldalhajókban színezüst oltárok láthatók, az altemplomban pedig a város híres szülöttei nyugszanak. A belépőjeggyel az egyik toronyba is fel lehet menni és a harangok szintjéről csodálhatjuk meg a várost.

Torre Tavira: a város 160 őrtornya közül az egyik. 45 méter magas, felső szintje kilátóként működik. Az épületben egy camera obscura segítségével is kukkolhatjuk a város pezsgő életét.

Városfal: Cadízt a föníciaiak alapították, ők még Gadirnak hívták. Ez azt jelentette: a fallal körülvett város. A földrajzi adottságoknak és a keskeny földnyelvnek köszönhetően a robosztus védőfalak mindig fontos szerepet játszottak Cádiz életében. A 16. században is kiépült egy védvonal, ebből azonban mára nem sok maradt. A 20. században részben az egyre növekvő forgalom miatt bontották el. Egy kisebb darabja az óváros és az új városrész határán látható.

Központi piac: mindössze néhány perc sétára a katedrálistól. A kereskedelmi központ épületét elegáns oszlopsor szegélyezi, rengeteg egyforma méretű standon kínálják portékájukat a kereskedők. Délután is van még friss hal és kagyló, ami egyenesen a kikötőből érkezik, a pultok roskadásig tömve vannak egzotikus és déli gyümölcsökkel, bár a barack és az eper messze nem volt olyan édes, mint itthon. És számtalan helyen hatalmas, fölaggatott ibériai sonkák mögül dugja ki a fejét az árus, amikor megkérdezi, hogy mit szeretnénk. Kóstolni szinte mindenütt lehet, és a standok egy részén kártyával is lehet fizetni.

San Sebastian erőd: a város északnyugati csücskében található létesítmény mélyen benyúlik az óceánba. Egy 1 kilométer hosszú, keskeny, cikkcakkos földnyelv köti össze a szárazfölddel. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha az Alcatraz falai között sétálna, nem véletlenül, hiszen az erőd sokáig börtönként működött. A robosztus falak között, a félsziget közepén egy kecses világítótorony áll. Lehetőleg ne a legnagyobb kánikulában, a nap közepén fedezzük fel, mert a séta pillanatok alatt túlélőtúrává válhat. Az erődben alig találni árnyékot, egyedül az óceánkutató intézet kihelyezett laborjának előterébe húzódhatunk be megpihenni. A falakról és a mellvédekről viszont egy egészen különleges perspektívából nézhetjük meg Cadízt. Az erőd körül apály idején sokan bukdácsolnak a sziklákon kezükben kosárral. Kagylót gyűjtenek. A San Sebastiannal szemben, a Caleta strand túloldalán egy másik katonai létesítmény áll, a csillag alakú Santa Catalina erőd, ami egykor a város védelmét szolgálta.

Caleta: Cadíz egyik leghangulatosabb strandja, a város északi részén, a San Sebastian erődhöz vezető földnyelvnél. Itt áll a királyi fürdő egykori patinás épülete, a strand egyik jelképe. A nem túl nagy, de annál hangulatosabb fürdőhely olyannyira népszerű, hogy sokan még Costa del Solról is hajlandóak érte két órát autózni. Az óceán itt sokkal nyugodtabb, mivel az erőd hullámtörői megszelídítik a vizet, gyermekes családoknak kifejezetten ideális. A keleti oldalon napközben ósdi halászhajók pihennek és várják a hajnalt, hogy ismét kifussanak a nyílt vízre. A Caleta lényegesen biztonságosabb, mint az új városrész nyugati oldalán húzódó végeláthatatlan – egyébként szenzációs – strandok, ahol már közepes erősségű szélnél is képes megmutatni erejét az Atlanti-óceán. Itt találkoztunk azzal az olasz, Cataniából származó művésszel, aki nyaranta keresetkiegészítésként óriási homokvárakat épít a parton, illetve köveket, kagylókat fest.

Évszázados fák a tengerentúlról: Cadiz északi részén több olyan óriásfa áll, amelyek a felfedezések korából származnak. A magokat és a csemetéket még az 1500-as években szállították át az óceán másik oldaláról. Több példány túlélte a viszontagságos évszázadokat és még ma is virul. A fák törzsét 8-10 ember tudja csak átölelni, az 50-60 centi vastag ágakat strapabíró fémszerkezetekkel támasztották alá. Impozáns látványt nyújtanak. Egyre figyeljünk, hogy már gyengébb széllökéseknél is rengeteg termés potyog le róluk. Mivel ezek kemények, és nagy magasságból hullanak alá, eléggé jól felgyorsulnak, rendesen fejbe kólintják az ámuldozó turistát.

Nagyszínház: a Gran Teatro 1871-ben készült el, ám 10 évvel később egy tűzvész teljesen elpusztította. 20 év kellett, amíg újra felépült a patinás épület az óváros északi részén.

Séta a parkban: az útikönyvek jellemzően ódákat zengnek a cadízi botanikus kertről. Valóban kellemes hely, rengeteg különleges növénnyel, mesterséges vízeséssel és barlanggal a közepén, ami a gyerekek kedvenc játszóhelye, de a botanikus kert a nyomába se ér a város keleti részén elterülő átlagos közparkoknak. Ezek a zöldterületek egészen egyszerűen lenyűgözőek. Változatos díszburkolat borítja a kacskaringós ösvényeket, csempézett padokon pihenhetünk meg, ahonnan hallgathatjuk az óceán morajlását vagy a szökőkutak csobogását. Rengeteg szobor díszíti ezeket a parkokat, ráadásul sok szakaszon bugenvillea alagutakon közlekedhetünk.

Megközelítés

Cádzit legkönnyebben bérelt autóval lehet megközelíteni. Ha Málagába repülünk a Wizz Air járatával, onnan kb. két óra alatt lehet átérni Európa egyik legöregebb városába. De van más útvonal is. A Budapestre is repülő Vuelinggel Barcelonán át eljuthatunk Sevillába vagy Jerez de la Fronteraba. Sevillából nagyjából 70 perc az autóút. Ha nem akarunk vezetni, mindkét városból indulnak kényelmes gyorsvonatok, amelyek Cádiz központjába futnak be.

Bőröndökkel a gregorián koncerten

A sűrűn beépített óváros peremén, a főtér közelében volt a szállásunk, amit a kéthetes andalúz körút alatt a leginkább vártunk. Több szállásfoglaló oldal is az elsők között ajánlotta a hatalmas kerengővel rendelkező, nem régiben felújított butikhotelt, ami nem más, mint egy 17. században épült kolostor. A templom ma is működik, a kolostorépület egy részét azonban értékesítette az egyház, így jött létre a szálláshely.

Amikor megérkeztünk a recepcióra, a hatalmas fa ajtók mögül kellemes gregorián dallamok szűrődtek ki. Bejelentkeztünk, majd a portás közölte, hogy akkor megmutatja a második emeleti szobánkat, mindössze egyet kér, mivel a kerengőben – mint halljuk – épp koncert van, tegyük meg, hogy a bőröndjeinket halkan vonszoljuk végig a belső udvaron. Ez így is történt, a közönség a megrökönyödés halvány jelét sem adta, hogy körülöttük szállóvendégek jönnek-mennek, vagy inkább osonnak, és megállnak, hogy kicsit belehallgassanak a műsorba.

A Convento Cádiz nem a legolcsóbb hely a városban, de érdemes egy kicsit spórolni rá. A szentekről elnevezett szobákat mindennel felszerelték, sok szoba pedig a forgalmas kikötőre néz. Egyetlen hátránya, hogy nincs saját garázsa, így aki bérautóval érkezik, a vasútállomás melletti őrzött – teljesen biztonságos – parkolókat tudja használni, ahol 10-12 eurót kérnek egy napra.

Ezek megőrültek! Hóbortos pincérek a főtéren

Cádiz főtere elegáns, szemmel láthatóan fontos találkapont a helyieknek is, főleg azóta, hogy teljesen megszüntették itt az autóforgalmat. Középen hatalmas, fehér, vitorlaszerű árnyékolókat feszítettek ki, hogy könnyebb legyen elviselni az égető nyári napot. A San Juan de Dios tér keleti végén két óriási szökőkút működik, melyek este hangulatos fényjátékot produkálnak, a nyugati oldalon pedig a városháza tornyos épülete áll. Minden napszakban talál itt az ember olyan helyet, ahová be lehet ülni: van pékség a reggelihez, van büfé egy napközbeni snackhez, és vannak jónak tűnő éttermek – óriási teraszokkal – egy kellemes vacsorához.

Az északi oldalon egymás mellett több étterem található, ahová 6-8 pincér próbálja folyamatosan becsalogatni a járókelőket. Pár perces nézelődés után összeáll a kép, hogy minden felszolgáló minden helyen illetékes, mivel a tulajdonos egy és ugyanaz. Egy kedves, idős, pocakos bácsi, aki az egyik kapualjban ül és onnan figyeli kicsinek nem mondható birodalmát. Ha kimért, finom stílusú, vagy előzékeny kiszolgálásra vágyunk, akkor semmiképp se itt üljünk le. Noha a látottak miatt mindig röhögve és kicsit fura érzéssel távoztunk, mégis háromszor visszatértünk ide. Hogy miért, azt azóta sem tudjuk megmondani.

A pincéreknek itt van egy kifejezetten harsány, túlzottan közvetlen stílusa, amit kellő humorral jól lehet kezelni. De az is egyértelmű, hogy állandóan szét vannak esve, lövésük nincs, hogy ki, mit rendelt, senki nem beszél angolul. Így aztán gyakran előfordul, hogy a kb. 100 asztal között bolyongva kérdezik, hogy te rendelted a paellát? De azon sem akadnak fenn, ha baromira nem azt kapja a vendég, amit kért. Mellettünk egy német párocska próbált vacsorázni. Csirkés paellát kértek, mivel a lány nem szerette a halat. 20 perc alatt meg is kapták a „Mixed Paellát”, amiben köztudottan csirke is van és hal is. Amikor bátorkodtak jelezni, hogy ez így nem teljesen oké, a pincér – mi sem természetesebb – fogta magát és elkezdte kiválogatni a csirkedarabokat a lány tányérjára. Amikor a nap végén desszertet akartunk kérni, a tök őszinte válasz az volt: „Forget it!” Mindez egy kedves mosoly kíséretében. Kolléganőm, hogy megkönnyítse a széthullott személyzet dolgát, gondolta feláll és odamegy a pulthoz és kér egy pohár bort. Amikor ezt kiszúrta az egyik felszolgáló, szinte fejvesztve rohanni kezdett az asztalhoz és valósággal visszaparancsolta őt a székébe. A kaják egyébként tök jók, az árak sem szálltak el, akkor is betessékelnek, ha zárás előtt vagyunk egy félórával, csak a személyzet hóbortját kell elviselni, amivel valószínűleg mindenki tisztában van, hiszen a tulajdonos bácsi egyértelmű kézmozdulattal többször is jelezte a székén ülve, hogy némelyik tényleg nem normális.

A vendéglátás gépezete itt-ott még képes döccenni a városban, például a 8 kilométer hosszú strandon. Úgy döntöttünk, hogy a nap végén mindig az óceán partján pihenünk. Egyik alkalommal már korgó gyomorral indultunk a strandra, de mivel korábban láttuk, hogy bőven van étterem arrafelé is, gondoltuk majd ott bekapunk valamit. Be is tértünk az egyikbe, ahol átböngésztük a terjedelmes étlapot, jött a pincér, aki közölte, hogy semmi sincs, mert nem megy a konyha, maximum sült krumplit tud hozni. Mondtuk, rendben, erre megjelent egy zacskó chipsszel. Közölte, ha meleget akarunk enni, akkor sétáljunk át a szemközti helyre, ott tutira tudunk kajálni. Átmentünk, nyitva is volt, majd kedvesen jelezték, hogy két órára bezárt a konyha, épp pihenőt tartanak. Ekkor volt este hat. Hát igen, ez Andalúzia, ahol szabadon értelmezik a nyitvatartási időt, ahol meghatározó a szieszta, és ahol a McDonald’s is sok helyen csak délután egykor nyit ki.

Élmény&Világ tippek Andalúziából:

Holá Málaga!

Ronda