Porto egy olyan város, ami szinte megköveteli, hogy lelassuljon az ember. Sietni, kapkodni már csak a hatalmas szintkülönbségek miatt sem érdemes. Merre tovább, ha megvannak a kötelező látványosságok? Hogyan született a legendás portói bor? Miért hívják metrónak a villamost? És miért van rengeteg romos épület a világörökségi védettséget élvező centrumban?

Csak nyugi!

Portohoz – mint a mediterrán helyekhez általában – kicsit le kell lassulni. Ha ez sikerül, garantáltan jól érezzük magunkat a Douro folyó partján épült történelmi városban – mondja Kovács Magdolna, aki évek óta kalauzolja a vendégeket Portoban a portugalhu.com munkatársaként. Kollégája, Krisztina elsősorban a lisszaboni túrákat bonyolítja, Magdi pedig az ország északi részén vezeti a csoportokat. Az egykori fővárosra érdemes minimum két napot szánni, de ez is csak annyira elég, hogy az ember belekóstoljon a város hangulatába. A két idegenvezető nem javasolja az egynapos portoi kiruccanást – lisszaboni indulással-, mivel ez a három órás autózás vagy vonatozás miatt kifejezetten fárasztó lehet.

Két nap nem elég Portóra

A Douro folyó torkolatánál elterülő városban rengeteg a látnivaló, ráadásul a túrát a jelentős szintkülönbségek miatt érdemes jól megtervezni. A séta jellemzően Porto egyik legmagasabb pontjáról és legismertebb jelképétől, a Klérikusok tornyától indul. A hat emeletes, 76 méter magas torony 1763-ban épült meg, a legfelső szintjére pedig 225 lépcső vezet fel.

Innen ereszkednek le a csoportok az itt-ott meglehetősen meredek utcákon a folyóparti Ribeirához, a vigalmi negyedhez – magyarázza Magdi. A folyó mellől páratlan kilátás nyílik a város másik jelképére a kétszintes I. Lajos hídra, valamint a túlparton épült legendás borászatokra. Általában fix program a hajózás az egykori jellegzetes borszállítókról mintázott hajókkal, melyek az ún. „Hat híd útját” járják be, és kimennek egészen a torkolatig, ahol a Douro az Atlanti-óceánnal találkozik. A kirándulás után irány valamelyik világhírű borászat.

Jöhet egy pohár portói?

Van miből válogatni, hiszen itt, pontosabban a Gaiahoz tartozó oldalon székel a Sandeman, a Cálem, a Ramos Pinto, a Symington, a Tawny és a Taylor’s. Minden márka saját látogatóközponttal rendelkezik, ahol 20-30 percenként indul az idegenvezetés, bemutatják a borászatok büszkeségeit, a sok ezer literes, beépített hordókat, a féltve őrzött technológia egy részét és a borászat történetét, miközben félhomályba burkolózott folyosókon flangálunk. A túra végén a kóstolás sem marad el. Apropó történet. Vajon miért van ennyi angol nevű borászat Portugália szívében?

A válasz egyszerű. A portói az ún. erősített borok közé tartozik, amit az angolok hívtak életre, és mind a mai napig nagy örömmel fogyasztanak. A „Csengetett, Mylord?” megvan? Szinte minden második epizódban Lord Meldrum portóit kér Stokestól. Persze nemcsak ők kortyolják szívesen ezt a különleges nedűt.

Az erősítés azt jelenti, hogy az erjedésben lévő 6-8 százalékos musthoz alkoholt, kb. 75 százalékos szőlőpárlatot adnak, ezzel megállítják az erjedési folyamatot, a végeredmény pedig egy 19-20 százalékos bor. Az érlelés szivar alakú hordókban kezdődik, fent a Douro völgyében. A következő év elején a nedűt átszállítják a Gaiaban található borászatokba, ahol megy tovább a folyamat, a bor tölgyfahordókba kerül.

A portói bizonyos szempontból a véletlen műve. Amikor az 1670-es években az angolok háborúzni kezdtek a franciákkal, nem jutottak hozzá a bordeaux-i borokhoz. Mivel utánpótlás nélkül nem maradhattak, a Portugáloktól kértek segítséget. Kaptak is, de a nagyobb fejtörést az jelentette, hogyan lehet a szigetországba átszállítani a nedűt úgy, hogy az ne romoljon meg útközben. Ekkor jött az ötlet, hogy egy kis Brandyt adnak a borhoz. Ezzel nemcsak a tartósítás sikerült, hanem gyakorlatilag a portói is megszületett.

Névjegy

Először Magdi húga költözött Portugáliába. Annak idején a család többször meglátogatta őt, aztán úgy döntöttek, hogy követik a lány példáját. Magdi kislányával és édesanyjával együtt búcsút intett Ózdnak. Közben egy kisfia is született, aki betegsége miatt komolyabb odafigyelést igényel. Magdi amellett, hogy a portugalhu.com munkatársaként kalauzolja a magyar vendégeket a városban, formatorták készítésével is foglalkozik.

Korszakról korszakra – csónakkal

Magdi bakancslistáján állandó elemként ott van a Szent Ferenc templom, a katedrális, a főtér, de ezek mellett még rengeteg látnivaló van a városban. És akkor még nem utaztunk a 100 éves villamosokon, nem voltunk az óceán partján, nem néztük meg az akváriumot, a híres Dragão stadiont, vagy a legspécibb kiállítóhelyeket, nem hallgatunk fádot valamelyik étteremben, nem próbáltuk ki a folyó mellett épült libegőt és fogaskerekűt. A portói villamosokról és liftekről korábban itt írtunk.

A Douro partján több extravagáns kiállítóhely található, nem messze a vigalmi negyedtől. Az egyik az Alfandega do Porto, ami egy óriási kikötői raktárépület. Sokáig üresen állt, aztán múzeum lett belőle hatalmas kiállítóhelyekkel. Tavaly itt vendégeskedett a kínai agyaghadsereg, az utóbbi hetekben pedig a Tutanhamon kiállításnak adott otthont. De itt kapott helyet például az az autókiállítás, ami a királyi és elnöki autókat mutatja be napjainkig.

Az Alfandegával szemben épült meg nem régiben a World of Discoveries, ami egy kifejezetten interaktív múzeum a felfedezések és hódítások koráról. Bár kicsit vidámparkosra sikeredett, ennek ellenére nem rossz program. Ez is egy régi raktárépület, ahol interaktív térképek segítségével kiderül, melyik évszázadban a világ melyik pontján kalandoztak a portugálok. Az egyik teremben egy vitorlás belsejében találjuk magunkat, és megismerhetjük, milyen volt a hajósok és a felfedezők élete. A következő ponton – miután átsétáltunk egy kovácsműhelyen – csónakba ültetik a vendéget, és indul az utazás a Közel-Kelettől Indiáig, aztán a Távol-Keletre, a Csendes-óceán szigeteire, végül Dél-Amerikába. Minden teremben interaktív jeleneteket, mozgó bábukat, dús növényzetet láthatunk és az is kiderül, hogy honnan, mit szállítottak a portugál hajósok Európába.

Irány a part!

Érdemes időt szánni az óceánpartra, ahová például a híres 1-es villamossal lehet kijutni a belvárosból. Ha esetleg nem férnék rá fel, akkor ott az 500-as emeletes busz, ami végigmegy a part mellett, a végállomása pedig a szomszédos Matosinhos kikötője. Szeles időben kiváló program figyelni, ahogy a hatalmas hullámok ostromolják a torkolatban épült világítótornyot. A parton egy több kilométer hosszú promenád vezet észak felé, amit elegáns házak és villák szegélyeznek. Itt található a Castelo do Queijo, azaz a Sajtkastély, ami egy XII. századi erőd volt és a város védelmét szolgálta. Vele szemben épült meg a Sea Life, a város új óriásakváriuma.

Romok a központban

Az első, ami Porto világörökséget élvező belvárosában szinte azonnal feltűnik, hogy rengeteg a romos ház. Van, amelyik még használatban van, akad olyan, ami régóta üresen áll, és látni olyat is, amelynek már jószerivel csak a csempés homlokzata ép. Ezek a város tulajdonában vannak és annak idején – még bőven az Euró bevezetése előtt – igencsak jutányos áron adták bérbe a lakásokat és az üzlethelyiségeket.

Ráadásul a szabályok értelmében nem lehetett változtatni az árakon, csak akkor, ha a bérlő szerződést bont vagy meghal, és új jelentkező érkezik. Így aztán nem gyűlt össze annyi pénz, amiből felújították vagy legalább karbantartották volna ezeket a házakat.

Újabban már 2-300 eurót is elkérnének bérleti díjként havonta, de senki nem akar a lepusztult épületekbe költözni. A tulajdonos önkormányzat egyfajta ördögi körbe került, amiből nagyon nehéz kijutni. Ez áll a jelenség hátterében, amire szinte minden turista rácsodálkozik – magyarázza Magdi.

Villamosnak tűnik, de valójában metró

A portói tömegközlekedési hálózat önmagában véve látványosságnak számít, és itt most nem feltétlenül a történelmi villamosokra gondolok. 2004-ben Portugália rendezte a foci EB-t. Mivel Portó is számos mérkőzésnek adott otthont, szükség volt a közösségi közlekedés fejlesztésére. A kétezres évek elején jött létre a különleges metróhálózat, ami összekötötte a városközpontot a környező agglomerációval és leváltotta a korábbi kisvasutat. Első ránézésre olyan, mintha villamosok közlekednének a vonalakon, de valójában ez a városi metró, amelynek áramvonalas szerelvényei meglehetősen halkan siklanak a pályán. A rendszer is érdekes módon épül fel. Az északi agglomerációból – a többi között a repülőtérről – érkező vonalakat Porto külvárosában egy ponton összefogják, leviszik a felszín alá, innen a járatok egy nyomvonalon haladnak a belváros alatt. Noha az egyes célállomásokra 15-20 percenként indulnak a szerelvények, a centrum alatt mégis folyamatos a közlekedés, hiszen az alagút négy vonalat szolgál ki, így körülbelül 5 percenként követik egymást a metrók. Van egy észak-déli vonal is, ami Trinidade állomáson metszi a másik négyet, a végállomása pedig a Gaia alatt húzódó Santo Ovídio. Ha néhány napot szánunk Portóra, érdemes turistabérletet váltani. Ez szinte mindenre jó, kivéve a libegőt, fogaskerekűt és a történelmi villamosokat.

Újabb reneszánsz

Portó sokáig mellőzött volt, az idelátogató turisták száma sem volt magas, az utóbbi évtizedben kezdi ismét a reneszánszát élni – véli Magdi, aki szerint egy megfizethető városról van szó, persze ehhez az is kell, hogy az ember tudja, mit, hol érdemes venni. Így aztán a csoportokat gyakran elviszi például Porto hangulatos, 150 éves piacára, ahol a vendégek kedvükre válogathatnak a standokon, és ahol mindent körbejár a sült szardínia illata. A város népszerűségét jelzi, hogy ősszel a Wizz Air is elindította közvetlen járatait Portóba, ami korábban csak lisszaboni átszállással lehetett megközelíteni.