Lisszabonba könnyű beleszeretni. De ugyanígy jár az ember, ha felszáll az elővárosi vonatra és megnézi a régi királyi üdülővárosokat. Egyből kettő is akad a portugál főváros 30 kilométeres körzetében. Az egyik Cascais, az óceán partján, a másik Sintra, a hegyekben. A kettő között pedig a kontinens legnyugatibb pontja, Cabo da Roca világítótornya, ahol szinte folyamatosan ostromolják a partot a hatalmas hullámok.

A lisszaboni kiruccanás során kétszer akartuk elhagyni a fővárost: egyszer Cascais, egyszer pedig Sintra felé vettük az irányt. Előbbi helyre azonban még egyszer visszatértünk, mert kedvességével, patinájával, szűk utcáival, aprócska strandjaival egyenesen elvarázsolt minket. A két város egy napba is belefér, sőt akár a kontinens legnyugatibb pontját is útba lehet ejteni és még autót sem kell hozzá bérelni.

Hirdetés

Cascais: királyi üdülőváros az óceánnál

Ez a ma kb. 30 ezer főt számláló város egykor Lisszabont látta el hallal. Halászfalura már aligha hasonlít, hiszen az 1800-as évek végén olyan fejlesztések indultak errefelé, amit sok település ma is megirigyelne.

Cascais kényelmesen megközelíthető tömegközlekedéssel Lisszabonból. Cais do Sodre állomáson kell felszállni az elővárosi vonatra, ami az óceán partján kanyarog, és egy bő félóra alatt kiér a királyi üdülőváros központjába. Cascais egy felettébb kedves és elegáns hely. A vasútállomástól hangulatos, forgalommentes, üzletekkel, kávézókkal, éttermekkel telepakolt sétálóutcákon juthatunk el a főtérre, ahol a templommal szemben a városka aprócska strandja terül el. A homokos part előtt 50-100 méterrel halászhajók ringatóznak, amelyek a széliránytól függően mindig katonás rendben állnak egy irányba. A strand mellett található a halászok rakodója, ahol a reggelente kicsit bepillanthatunk ebbe az emberpróbáló hivatásba.

Ha főtérről kelet felé indulunk el, egészen szűk sikátorokban találjuk magunkat. A falak folyamatosan visszaverik az óceán morajlását. Ahogy itt kanyarog az ember, arra lesz figyelmes, hogy a hullámzás egyre hangosabb. Ha szerencsések vagyunk, pont annál a strandocskánál kötünk ki, amelyik egy zsebkendőnyi, alig 20-25 méteres szakaszon terül el, két szikla közé beszorítva, ahová lépcsőn lehet lejutni. Mondani sem kell, hogy a nyári főszezonban a Rainha strandon délelőtt 9 után nem nagyon érdemes szabad helyek után kutatni. Patinás hotelek veszik körbe ezt a fürdőhelyet.

Érdemes tovább sétálni kelet felé, hogy szépen lassan átérjünk a másik elegáns üdülővárosba, Estorilba. Az elővárosi vasút végig a part mellett húzódik, így bárhol felszállhatunk valamelyik Lisszabon felé tartó járatra. Jól kiépített sétány kanyarog az óceánnál, ami hol egy hatalmas, 19. századi villát, hol egy szállodát kerül meg, aztán egy-egy széles, homokos standon folytatódik. Bárhol érdemes megmártózni, és játszani a hullámokkal, megtapasztalni a nagyvíz óriási erejét.

Miután Cascais kiépült, a fejlesztések Estorilra koncentrálódtak a 19. század végén, a cél az volt, hogy egy luxus üdülőhely jöjjön létre. Miután a második világháborúban Portugália semleges maradt, több uralkodócsalád lelt itt otthonra.

1755-ben a nulláról kellett kezdeni mindent, ugyanis a nagy földrengés Cascaist is elpusztította. A városra az 1800-as évek elején Napoleon tette rá a kezét. Miután a háborúknak vége lett, I. Lajos király úgy döntött, hogy Cascais tökéletesen alkalmas lesz a királyi család nyári rezidenciája számára. Gőzerővel megindult a település fejlesztése, elegáns paloták épültek. Az 1870-es évek végén már elektromos közvilágítás pislákolt, bő tíz évvel később pedig már vonattal is el lehetett ide jutni. Egymás után épültek a kaszinók, a különféle elegáns szórakozóhelyek, sportklubok és golfpályák jöttek létre.

Cascais

Tovább

Sintra: a portugál királyok székhelye

Sintra szintén kihagyhatatlan, már-már kötelező hely egy lisszaboni nyaralás során, mindenképpen érdemes felvenni a bakancslistára. Elővárosi vonattal ugyancsak könnyen megközelíthető, a szerelvények Lisszabon centrumából, a Rossio pályaudvarról indulnak.

A vasútállomásról egy hangulatos, hatalmas fákkal és buja parkokkal és gyönyörű villákkal szegélyezett szerpentinen juthatunk be a történelmi központba. A jobb oldalon egy mély, szakadékszerű völgy húzódik, amelynek aljára elegáns lépcsőkön juthatunk le, olyan ez, mint egy többszintes park vagy függőkert. A Nemzeti Palotának is nevezett királyi villa a centrum szélén áll. Könnyű felismerni a fordított tölcsérre hasonlító hófehér kéményeiről.

Nemcsak ez adott otthont a királyi sarjaknak, hanem a hegytetőn álló, a város fölé magasodó színpompás Pena palota is. Innen páratlan kilátás nyílik a sintrai kultúrtájra. A 4-5 féle stílust magánviselő történelmi épületet eredeti állapotában őrizték meg, az ott látható kiállítás a portugál királyi családok életét mutatja be.

Sintrában számtalan angolkertben pihenhetünk meg, az embernek kicsit olyan érzése van itt, mintha Madeirán barangolna, a legendás függőkertekben.

A fővárostól kb. 30 kilométerre elterülő Sintra szintén a 19. században lett uralkodói székhely. A dimbes-dombos területen, erdővel körülvett várost nemcsak a királyok, a tehetősebb családok is rendkívüli módon kedvelték, jóval előttük pedig a humanista művészek töltötték itt az idejüket. Az 1755-ös nagy földrengés Sintrában is óriási pusztítást végzett, alig akadt épület, ami épen maradt volna, szinte mindent újjá kellett építeni. Sintra helyet kapott az UNESCO világörökségi listáján. 1949-ben jelentős átalakulások indultak a városban, ezeknek köszönhetően sikerült megőrizni a romantikus városképet. Ekkor hozták rendbe a királyi palotát és környékét, valamint a történelmi magot.

Sintra

Tovább

A városka keskeny, girbegurba, sikátorszerű utcáiban aprócska boltok, kávézók és éttermek működnek. A legkedvesebb hely nekünk az Adega das Caves volt, ami egy kékcsempés ház alatt kapott helyet, a főtér peremén. Az étlap meglehetősen nemzetközi, de a portugál konyha remekei is felkerültek rá. Laza, de mégis rendkívül kedves pincérek fogadják a vendégeket, akik jóféle sört és bort is kínálnak a menü mellé.

„Ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik”

Ha ügyesek vagyunk, akkor a sintrai és a cascaisi kirándulásnál egy köztes állomásként bőven beleférhet a szárazföldi Európa legnyugatibb pontja, Cabo da Roca. Szintén bakancslistás hely. Sintrából napközben meglehetősen gyakran indulnak buszjáratok Cascais felé, ezek pedig érintik a híres világítótornyot, ami alatt szinte állandóan tombolnak az óceán hullámai. A középkori hajósok által lisszaboni sziklának nevezett fok 140 méterre emelkedik ki a vízből. Az állandó viharos szél miatt meglehetősen kopár táj fogadja a turistát, akinek érdemes itt néhány réteget magára húznia, mivel a piros-fehér világítótorony környékén általában nem elég egy rövidnadrág és egy vékony póló. A portugálok nemzeti költője, Luis de Camoes írta Cabo da Rocaról, hogy ez az a hely, „Ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik”.