Hatalmas függőkert a város felett, óriási sárkány a lépcső korlátján, mézeskalács házikóra emlékeztető színes épületek a Güell park bejáratánál, komorabb hangulatot árasztó lakóházak a centrumhoz közeli sugárutakon. És a Szent Család templom, ami Gaudi halála óta is folyamatosan épül Barcelonában. Életének utolsó éveit a kizárólag a Sagrada Familiának szentelte, a feljegyzések szerint valóságos remeteként élt az építkezésen. A katalán fővárosban szinte mindenütt találunk egy-egy Gaudi-remekművet. A napokban pedig bővült a nyilvánosság számára látogatható épületek listája: megnyitotta kapuit a La Casa Vicens, a világhírű építész által tervezett egyik első lakóépület.

Hirdetés

La Casa Vicens: az egyik első alkotás

Gaudi fontos támogatója volt Manuel Vicens, aki akkoriban brókerként kereste kenyerét Barcelonában. 1883-ban bízta meg a pályakezdő művészt, hogy építsen neki egy négyszintes nyári rezidenciát, keleties motívumokkal gazdagon díszítve. A villa két évvel később készült el. A Casa Vicens három éve egy andorrai pénzintézet tulajdona, amely most úgy döntött, hogy múzeumot hoz létre a házban és megnyitja a látogatók előtt.

Mercedes Mora, a projekt egyik vezetője azt nyilatkozta: a ház több része régen is nyitott tér volt, céljuk, hogy ezek a helyiségek hasonló funkciót töltsenek be, mint korábban. Az épület különlegessége a kupolák mellett az, hogy Gaudi tökéletesen viszi be a természetet a falak közé. A freskókon és a falakon mindenütt különféle pálma- és virágmotívumok ismétlődnek, ez is hozzájárul a ház egyedi hangulatához. Az ingatlan helyreállítása és múzeummá alakítása 4,5 millió euróba került. Az UNESCO világörökségi listáján 2005 óta szereplő, most megújult épületben évente 150 ezer látogatóra számítanak. Gaudi legnagyobb mecénása azonban nem Manuel Vicens volt, hanem a Güell család.

Tervek nélkül épült a Casa Mila

Carmen Burgos annak az épületnek az egyik idős lakója, amelyik Gaudi legismertebb munkájának számít: ez a Casa Mila a Passiage de Gracia úton. Szinte minden Barcelonába látogató turista felkeresi a bérházat, amely olyan, mint egy lepusztult, barlangokkal szaggatott hegy. Az asszony a katalán tévé egyik riportjában arról mesélt, hogy el sem tudná képzelni az életét másutt, csak ebben a bérházban. A Casa Mila kiviteli terv nélkül, néhány egyszerű vázlat alapján készült el 1905 és 1910 között. Turisták százezreit fogadja minden évben, a felső szinteken Gaudi életét és munkásságát bemutató kiállítást rendeztek be, ahol azt is bemutatják, milyenek voltak a korabeli lakások.

Függőkert a város felett

Egy másik ikonikus és frekventált hely a katalán fővárosban, a Güell Park, amelynek építése 1900-ban kezdődött. Güell egy különleges külvárosi lakónegyedet rendelt meg az építésztől. Gaudi nagyjából 50 házat álmodott meg, de csak néhány készült el, mivel nem nagyon akadt vevő, az egyikbe végül ő maga költözött be Güell javaslatára. A Güell Parkról korábban itt írtunk.

2026-ra elkészülhet a Sagrada Familia

A Szent Család templom élete fő műve és 1912 után már csak a katedrális építésével foglalkozott. Gaudi 1927 nyarán épp ide sietett, amikor elütötte egy villamos. Néhány nappal később halt meg. A Sagrada Familia kriptájában temették el. Úgy tartotta: „A könyveknél többet ér, ha közvetlenül a természetet tanulmányozzuk!” Barcelona városvezetése azt tervezi, hogy az épület 2026-ra, Gaudi halálának 100. évfordulójára teljesen elkészül. Ha befejeződnek a munkálatok, akkor a Sagrada Familia a világ legnagyobb bazilikája lesz.