Már évszázadokkal ezelőtt megkezdődött Madeira öntözőrendszerének kiépítése, mivel a szigetre vízigényes növénykultúrákat telepítettek. A hálózat folyamatosan bővült, hogy lehozzák a hegyről az összegyűjtött esővizet. Az igazán nagy munka az 1940-es években kezdődött, ekkor jött létre az 1400 kilométeres hálózat, és ekkor döntöttek úgy, hogy a szervizutakat az idegenforgalom szolgálatába állítják.

Hirdetés

Vízvezeték mutatja az utat

Madeira szigetén érdemes legalább egy napot a levadákra szánni. Hirdetnek szervezett túrákat, de egyénileg is neki lehet vágni egy ilyen kalandnak, főleg ha az ember autót is bérel. Mi egy kétnapos autós túrába illesztettük be az egyik vízvezeték felkeresését. Miután a programot nem nagyon terveztük meg előre, gyakorlatilag véletlenszerűen álltunk meg a nyugati hegygerincen, az 1200 méteres magasságban vezető út mellett, ahonnan az egyik túra indul a Risco és a 25 Fontes nevű levadához. Miután védett területről van szó, a vízvezetéket csak gyalog lehet megközelíteni, ez pedig jó félórás sétát jelent. Az út 1200 méterről 1000 alá ereszkedik az erdőben. Félóránként jár egy kisbusz is a parkoló és a levada között a lezárt úton, a szintkülönbség miatt sokan ezzel jönnek felfelé.

Pár lépés után sűrű erdőben találja magát a turista, és még a durvább időjárási körülmények között is kellemes a séta. A gyakran viharos szelet felfogják a fák, melyek koronája sok szakaszon összeér, így a természetes alagútban a szitáló eső sem okoz problémát. Arra készülni kell, hogy Madeirán nagyon változékony az időjárás, a völgyekben a hőmérséklet 3-4 fokra eshet vissza, a szél rontja a hőérzetet, legyen nálunk meleg ruha.

Ahogy leértünk a lezárt úton, egyből egy mesevilágba csöppentünk az erdő mélyén. Vizes, kissé csúszós lépcsők vezettek le a régi őrházhoz, ami most pihenőhely. A kertben csobogó a falon, mindenütt padok. Fára festett jelzések helyett itt a sziklafalba, vagy a fal mellé építetett csatorna vezeti a turistákat. Több szakaszon az út keskeny járdává és lépcsővé szűkül. Bizonyos távolságonként csobogók, befolyók és források vannak, melyek vízhozama függ a lehullott csapadéktól.

Ez a túra azért jó választás, mivel az ösvény kettéágazik. Az egyik végén egy gyönyörű vízesés található, amely alatt jó időben sokan vesznek egy zuhanyt, a másik végállomáson pedig egy tó, amit 25 forrás táplál. A tóhoz egy legenda is kötődik: eszerint aki itt alámerül, már sosem jut a felszínre. Az út végig Natura 2000-res és az Unesco által védett területen halad.

Kellett a víz a banánnak és a cukornádnak

Az első levadák építése azt követően kezdődött, hogy a portugálok elfoglalták a szigetet. Az erdő jelentős részét kiirtották és vízigényes növénykultúrákat, először cukornádat és banánt telepítettek. Később kezdtek el szőlővel foglalkozni. Először a 15. században zajlottak jelentős építkezések, a következő kiemelkedő időszak a 19. században volt. Aztán egy évszázados szünet következett.

Végül az 1940-es években Madeira vezetése úgy döntött, átfogó programot indít a hatékony vízgazdálkodás érdekében. Ekkor épültek meg a ma is látható betoncsatornák a hozzájuk tartozó szervizúttal, amit hamar megnyitottak a turisták előtt is. Több helyen a kisebb-nagyobb befolyóknál, tározóknál kőtáblába vésték, hogy az adott szakasz mikor készült el. A tervezők igyekeztek a csatornák szélességét minimalizálni, hogy így is csökkentsék a párolgás okozta vízveszteséget.

Több mint egy tucat levadatúrát ajánlanak a szigeten. Vannak egészen rövidek, de akadnak 1-2 napos kirándulások is, utóbbiakat a gyakorlottabb túrázóknak ajánlják.

Madeira összesen 1400 kilométeres vízvezeték hálózattal büszkélkedhet. Több szakaszon bravúros megoldásokat alkalmaztak a mérnökök. A vizet összesen 20 kilométernyi alagúton vezetik át. 100 kilométernyi levada húzódik 1000 méteres magasság felett. Ma már nem csupán az öntözéshez gyűjtik a vizet, a hegyekben épült vízierőműveket is a levadák segítségével táplálják.